Unrecognizable doctor filling up paperwork while his senior patient sits on a hospital bed

Ennyiért jut VIP-műtéthez soron kívül a magyar elit: nem titok, itt az árlista

2023. január 11. 10:03

Nem kevés pénzbe kerül, ha valaki szeretné elkerülni a várakozást egy-egy műtétre Magyarországon. 2023-ban lesz harmadik éve, hogy a koronavírus járvány betört az országba és felforgatta az egészségügyi ellátást. Már előtte sem voltak rövidek a kórházi várólisták, azonban a pandémia óta sok beavatkozás esetében csak nő a várakozók száma, amit az intézmények azóta sem tudnak lefaragni. Lehetőség van az életminőséget jelentősen javító szürkehályog műtétet, epehólyag eltávolítást, vagy éppen csípőprotézis műtétet is magánúton elvégeztetni számos magánegészségügyi szolgáltatónál az országban, azonban ez több havi fizetésbe is belekerülhet.

Ahogy arról a Pénzcentrum beszámolt, nem csökkent 2023-ban sem a kórházi várólisták hossza Magyarországon. Bár a NEAK honlapján tavaly óta nem közlik azt az adatot, hogy egyes műtétekre mennyit kell várhatóan várni (az átlagos tervezett várakozási időt), továbbra is elérhető adat a várakozók száma. A lapunk által vizsgált beavatkozások közül 12 műtéttípus esetében nőtt a várakozók száma - ezek közül 7 esetben 40 százalékkal is többel -, és 4 beavatkozás esetében várnak kevesebben. A legdrasztikusabb a mandula, orrmandula műtétre várók lajstromának növekedése, viszont még mindig szürkehályog műtétre várnak a legtöbben.

A nem elektív, vagyis halaszható műtétek esetében is a legtöbb betegnek jelentősen befolyásolja az életminőségét egy ilyen beavatkozás, illetve annak hiánya. A várakozás alatt romolhat a beteg állapota, később esetleg a felépülési idő is hosszabb lehet. Nem is kell magyarázni: évekig együtt élni epekővel, sérvvel, csípő-, vagy térdfájdalommal, szürkehályoggal stb., értelemszerűen a mindennapi életet is megnehezíti. Szürkehályog műtétre több mint 12 ezren vártak, térdprotézisre 11 461-en, csípőprotézisre 7 884-en, amikor január első hetében megvizsgáltuk a listákat:

Látható, hogy például epekőműtétre 38 százalékkal nőtt a várakozók száma tavaly januárban, vagy hogy mandula, orrmandula műtétre 141 százalékkal hosszabb a lista. Szürkehályog műtétre 28 százalékkal kevesebben várnak idén, mint tavaly, de még mindig többen, mint 2021 januárjában. Bár azt már nem lehet egyértelműen kiolvasni az adatokból, mennyi az átlagos tervezett várakozási idő, térdprotézisre tavaly 631 napot kellett várhatóan várni - és akkor még 24 százalékkal kevesebben vártak, csípőprotézisre - ahol a várakozó száma szinte nem is nőtt - tavaly 528 nap volt az előirányzott várakozási idő, csaknem másfél év. Sérvműtétekre (implantátum nélkül) is több mint egy évet, 418 napot kellett várni átlagosan 2022-ben év elején.

A NEAK által nyilvántartott beavatkozások többnyire olyanok, amelyeket magánklinikán is el lehet végeztetni, ha valaki nem akarja kivárni, amíg sorra kerül egy állami kórházban. Azt már több kutatás is igazolta, hogy a pandémia felerősítette a magánegészségügyi szolgáltatások iránti, évek óta növekvő keresletet. A legtöbben jellemzően szűrővizsgálatokon vesznek részt, forgorvosi vagy nőgyógyászati ellátásért fordulnak a magánszolgáltatókhoz. Viszont a járvány óta jelentősen megnyúlt várólisták azt eredményezhetik, hogy nagyobb beavatkozások esetében is egyre többen gondolkodhatnak el a magánkórházi műtéten.

Kevesen tudják megfizetni a magánellátást

Egy friss kutatás szerint a magánellátásban korábban részt vevők elsősorban az ár-érték arányt nézik, amikor szolgáltatót választanak; 28 százalékuknak ez a fő döntési szempont, 68 százaléknál szerepel a szempontok között. Egy akkora beavatkoznál sincs ez másként, mint egy műtét, ahol több tíz- vagy akár százezres árkülönbség is lehet.

A Pénzcentrum most megvizsgálta, hogy mennyibe kerülne, ha valaki csípő- vagy térprotézis műtétet, epekő-, sérv- vagy szürkehályogműtétet végeztetne magánúton. Ezekre jellemzően hosszú a várólista az állami ellátásban. Mivel tavaly is végeztünk ilyen gyűjtést, az is kiderült, mennyivel nőttek magánban az árak tavaly óta.

A szürkehályog műtét a Medicovernél egy fókuszú lencsével 300 ezer forinttól, multifokális lencsével 415 ezer forinttól, és tórikus lencsével 360 ezer forinttól kérhető. Az árak tavaly óta így 50 ezer forinttal emelkedtek. A Duna Medical Centerben a szürkehályog műtét aszférikus hajlítható műlencse beültetéssel 403 ezer; tórikus hajlítható műlencse beültetéssel 530 ezer; EDOF lencsével 795 ezer; tórikus, multifokális hajlítható műlencse beültetéssel 851 ezer forintba kerül. Ez 9-14 százalékos áremelést jelent tavalyhoz képest, ami ekkora összegek esetében 44-69 ezer forintot is jelenthet.

Az epekövektől végleg az epehólyag eltávolításával, laparoszkópos műtéttel lehet megszabadulni. A laparoszkópos epehólyag eltávolítás a Szent Magdolna Magánkórházban 490 ezer forinttól - tavalyi ára 400 ezer forint -, míg a Medicovernél 570 ezer forinttól - tavalyi ára 450 ezer forint - érhetől el. A Duna Medicalnál ugyancsak 450 ezer forint volt tavaly az epehólyag eltávolítás, idén már 561 ezer forint. A TritonLife Róbert Kórház budapesti árlistáján 2022-ben 549 forintért szerepelt a beavatkozás, idén 699 ezer forintba kerül. A Budai Egészségközpontban (BHC) a beavatkozás 740 ezer forint - 2022 januárjában 630 ezer forintba került. A Dr. Rose Magánkórházban szintén 740 ezer forinttól végeznek epehólyag eltávolító műtétet, a beavatkozás árát tavaly óta nem emelték. Ahol történt emelés, ott 17-27 százalékkal nőttek az árak.

A sérvműtétek árát meghatározza, hogy érzéstelenítéssel, vagy altatásban, implantátummal, vagy anélkül végzik-e, és hogy egy- vagy kétoldali beavatkozásra van-e szükség. A Szent Magdolnában a lágyéksérv műtét hálóbeültetéssel helyi érzéstelenítésben 520 ezer forintba, az egyoldali laparoszkópos lágyéksérv műtét 560 ezer forintba kerül. Tavaly még 280 és 450 ezer forintot kértek ezekért a műtétekért. A hasfali sérvműtét attól függően, kis, közepes vagy nagy bevatakozásról van-e szó 450-690 ezer forinttól elérhető. A Medicovernél a hasfali sérv műtét díja 370 ezer forintnál kezdődik - 30 ezer forinttal nőtt az árszint tavaly óta -, míg a laparoszkópos lágyéksérv műtét pedig 610 ezer forinttól végeztethető el. Tavaly még 490 ezer forint volt ugyanez a beavatkozás.

A Doktor24 magánszolgáltató fekvőbeteg árlistája szerint a hasfali sérv műtéte 590 ezer forinttól, a lágyéksérv-, valamint a köldöksérv- és combsérvműtét is 420 forinttól érhető el. Árváltozás csak az utóbbi két beavatkozás esetében történt, 8 százalék. A Budai Egészségközpontban az egyoldali Lichtenstein lágyéksérv műtét 680 ezer forint (tavaly még 510 ezer forintba került), a "hasfali reconstrukció hálóbeültetéssel" 660 ezer forinttól érhető el. A TritonLife Róbert Kórházban (Budapesten) a lágyéksérv műtétek 599 ezer forintnál kezdődnek - tavaly még 479 ezer forinttól indultak, a hasfali sérvműtét díjszabása egyedileg történik. A Dr. Roseban a hasi/hasfali sérv műtét háló beültetéssel 990 ezer forinttól kérhető, az egyoldali lágyéksérv műtét hálóval 790 ezer forinttól - akárcsak az epehólyag műtét ára, ezeknek a beavatkorzásoknak az árszintje sem emelkedett tavaly január óta.

A csípő- és térdprotézis műtétek ára nagyban függ attól, milyen típusú protézist ültetnek be. Ezek a műtétek már sokkal drágábbak, mint kivetetni egy epehólyagot: a költségek szinte biztosan 2 millió forint felett lesznek, de van olyan magánklinika, ahol ennyibe kerül pusztán a műtét, az implantátum árát még ezen felül kell megfizetni.

A Budai Egészségközpontban a cementes csípőprotézis műtét 1,9 millió forintba kerül (2022-ben még 1,5 millió forintba került), a cement nélküli csípőprotézis, illetve a térdprotézis műtét 2,1 millió forintba kerül (tavaly még 1 millió 750 ezer forint volt ez a két beavatkozás). Az áremelkedés 20-27 százalékos. A Doktor24-nél a csípőprotézis műtétet és a térdprotézis műtét is 1 millió 920 ezer forinttól érhető el.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A Duna Medicalnál a csípőprotézis műtét s a teljes térdprotézis műtét is 1 millió 735 ezer forint. Műtétek ára magában foglalja a műtétet követő 3 napos kórházi ápolás és rehabilitáció díját, de nem tartalmazza a beültetésre kerülő implantátum árát. A csípőprotézis implantátum 399 ezer forintba, a térdprotézis implantátum 399 vagy 450 ezer forintba kerül. Ha speciális implantátum beültetése szükséges, úgy annak az ára eltérhet az árlistában megadottól - hívják fel a figyelmet a honlapon. Vagyis a műtét és az implantátum ára egyben már 2 millió forint felett van.

A Medicovernél a csípőprotézis és térdprotézis beültetés is 1 millió 250 ezer forintnál kezdődik, viszont az ár ebben az esetben sem tartalmazza a protézis költségét. A TritonLife Róbert Kórházban csak a protézis beültetés 1 millió 999 ezer forintba kerül - 200 ezer forinttal többe, mint tavaly -, és még az implantátumot is ki kell fizetni. (Ezek fővárosi árak.) A Dr. Rose csípő- és térprotézis beültetést is 2 millió 380 ezer forinttól végez - 180 ezer forintos emelés történt tavaly óta. Ez az ár sem tartalmazza az implantátumot.

Az árlisták alapján belátható, hogy akár egy kisebb beavatkozásról legyen szó - mint az epehólyag eltávolítás, vagy a szürkehályogműtét -, akár nagyobbról, egy átlagos magyarnak nagy kiadást jelenthet magánúton.

Az utolsó friss adatok szerint (októberben) Magyarországon a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 339 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 352 000 forintot ért el. Előbbi 18,4 százalékkal, utóbbi 19,1 százalékkal nőtt tavaly. Egy havi nettó átlagbér tehát egy szürkehályog műtétet még fedezhet Magyarországon magánkórházban, egy epeműtétre azonban már kevés.Egy csípő- vagy térprotézis műtéthez pedig átlagosan több mint 6 havi fizetésre van szükség.

Megéri az egészségre félretenni

Évről-évre egyre többen fedezik fel az önkéntes egészségpénztári megtakarítást. A Pénzcentrum Kovács Tamás Attilával, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatójával készült interjújából kiderült, hogy amíg 2021-ben 24-25 ezer új belépő volt a péntártagok között, 2022-ben ezt 20 százalékkal haladta meg az új belépők száma. "Valószínűleg ennek egyik oka a magánegészségügyi szolgáltatások igénybe vételének a növekedése, valamint az egészségügyi megtakarítások iránti egyre nagyobb igény" - mondta lapunknak a szakértő.

Az elmúlt években a legkelendőbb termékek a gyógyszerek voltak, mindig ezek képviselték a legnagyobb százalékos felhasználási arányt, illetve a gyógyászati segédeszközök. Viszont ami kiemelkedő növekedést mutat, azok a magánegészségügyi szolgáltatások. A gyógyszer és a gyógyászati segédeszköz 60-70 százalékot tesznek ki, azonban a részarányuk az elmúlt években csökkent. A magánegészségügyi ellátás aránya 10 évvel ezelőtt még csak nagyjából 10 százalék volt, most 30 százalék körül van

- mondta el Kovács Tamás Attila a legnépszerűbb szolgáltatások kapcsán. Az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztári megtakarítás során a befizetett összeg után 20 százalékos szja-visszatérítést lehet igénybe venni, maximum évi 150 000 forintos értékhatárig. Ez azt jelenti, hogy 750 ezer forintos befizetéssel lehet a maximális adóvisszatérítést kihasználni. Ekkora összejöhet egy család éve egészségügyi kiadásaiból is, mint a gyógyszerköltségek, szűrővizsgálatok - de akár szemüveg vagy pelenka költségből is. Viszont ha nagyobb egészségügyi kiadás elé néz valaki - mint például a fent említett műtétek - és nincs egészségpénztári megtakarítása, mindenképpen érdemes nyitnia egyet.

Az egészségpénztárba befizetett pénz ezenkívül leköthető: kétéves lekötés esetén az első évben lekötött összeg után 10 százalékos adóvisszatérítés vehető igénybe. A hozamhoz negyedévente lehet hozzáférni, melynek kivétele után a 15%-os kamatadót sem kell fizetni. Lehetőség van az egészségpénztár a pénztártagok, illetve közeli hozzátartozók részére kiegészítő egészségbiztosítási, vagy életmódjavító egészségpénztári szolgáltatások igénybe vételére is. A kiegészítő biztosítás ez esetben adómentes, viszont az életmódjavító egészségpénztári pénztári szolgáltatások adókötelesek.

Arról, hogy hogyan működik az egészségségpénztári megtakarítás, mire használható fel a befizetett összeg, hogyan lehet minél jobban kihasználni az adókedvezményeket, részletesen ebben a cikkben írtunk:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 6. hétfő
Dorottya, Dóra
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?