8 °C Budapest

Kezdenek magukhoz térni a magyar vállalkozók: már látják a válság végét?

2020. június 19. 21:03

Mérséklődni látszik a koronavírus-járvány hatása a hazai kkv-kra, ugyanis határozottan pozitívabb várakozásokkal tekintenek az előttük álló évre, mint a járvány ideje alatt - derül ki egyfriss felmérésből.

2020 márciusában és áprilisában a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások jövőképét a vírusjárvány határozta meg, azonban a fertőzési veszély enyhülésével pozitívabbnak látszanak a várakozásaik is. a K&H kkv bizalmi indexe jelenleg 12 ponton áll, ami nem jelent érdemi változást a koronavírus időszak előtti várakozásokhoz képest.

"A kkv-k egy évre előremutató várakozásait jelző kkv bizalmi index jelenleg 12 ponton áll, ami gyakorlatilag megegyezik a koronavírus előtti időszakban mért értékkel. Bár a járvány kezdetén készített időközi felmérés alapján a kkv-k várakozásait súlyosan megrázta a veszélyhelyzet, a mostani eredmények azt mutatják, hogy viszonylag hamar visszanyerték hitüket, és összességében bizakodóan tekintenek az előttük álló évre" - fogalmazott Kökény Roland, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

Cseréld le a bankszámládat! Nézz szét vállalkozói számlacsomag kalkulátorunkban!

A járvány okozta negatív gazdasági helyzetben szignifikánsan romlottak ugyan a beruházásokra, valamint a munkavállalók fizetéseire vonatkozó várakozások, azonban egyúttal a közterhek, illetve a vállalati hitelek kamatainak mérséklésére is számítanak a cégek az elkövetkezendő évben. Jelenleg a cégeknek számos lehetősége adódik - például kedvezményes hitelek és hitelgaranciák, egyes adófajták elengedése formájában - arra, hogy mérsékeljék költségeiket, és láthatóan ezzel élnek is

- tette hozzá Kökény Roland.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A különböző méretű cégek várakozásait tekintve nincs változás, változatlanul a középvállalkozások a legbizakodóbbak, azonban a várakozásaik a koronavírus előtti időszakban mért értékekhez képest 27-ről 23 pontra mérséklődtek. Tőlük elmaradva, de a járvány előtti szinten, változatlanul 13 ponton állnak a kisvállalkozások várakozásai. Az enyhe emelkedés ellenére továbbra is a mikrovállalkozások tekinthetők a legkevésbé bizakodónak (9 pont).

Ami az ágazatokat illeti, az agrárium várakozásai az elkövetkező egy évre nézve kiugróan pozitívak - mint az jellemzően a naptári év második negyedévében lenni szokott. Ez a szint ráadásul az eddig mért legmagasabb érték (42 pont). Ezen kívül a szolgáltató szektor várakozásai javultak még, 4-ről 14 pontra, miközben az ipari cégek bizalma 22-ről 11 pontra, a kereskedelmi szektoré pedig 12-ről 6 pontra csökkent.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem