Vérszemet kaptak a magyar vásárlók: veszedelmes fegyvert hagytak a kezükben a boltok
A pénz "szavazattá" vált a vásárlók kezében, sőt az interneten megosztott vélemény, értékelés is óriási hatással lehet a cégek, valamint társadalmi ügyek sikerére.
A pénz "szavazattá" vált a vásárlók kezében, sőt az interneten megosztott vélemény, értékelés is óriási hatással lehet a cégek, valamint társadalmi ügyek sikerére.
Kutatást készített a hazai e-kereskedelem nemzetközi terjeszkedésének legfontosabb kihívásairól a Digitális Kereskedelmi Szövetség.
A jó időnek köszönhetően az idén május 29-re eső gyereknap előtti hetekben sokkal jobban fogytak a kültéri játékok, mint tavaly ilyenkor.
Megérkezett Magyarországra a Zalando nevű divatáruház, ami tavaly már sikeresen terjeszkedett a régió egyéb országaiban is.
A családi gazdaságokról szóló törvény alapján az őstermelő kizárólag olyan terméket értékesíthet, amit az őstermelői nyilvántartásba, azaz a FELIR-be bejelentett.
A jelenlegi kutatások alapján 2026-ra a nemzetközi B2C e-kereskedelmi piac akár a 4,8 billió dolláros éves bevételt is elérheti.
A legóvatosabb becsléssel is az kerekíthető ki az eddig megismert MNB-s és kormányzati számokból, hogy februártól június végéig legalább 65 milliárd forint az árstop ára.
Országszerte már közel 2,5 millió otthonban élvezhetik a vásárlók az online rendelés és házhozszállítás előnyeit.
A SPAR Régiók Kincsei program keretében 24 magyar kisvállalkozás termékei kerülnek a polcokra a vállalat üzleteiben. A székesfehérvári és a zalaegerszegi régió beszállítóinak több mint ötven új termékével találkozhatunk.
A tavaszi, nyári idő beköszöntével egyre többen belevágnak a várva várt lakásfelújításaikba.
A 14-es széria esetében még a sokat látott magyar vásárlók is meg fognak lepődni.
A német Lidl már személyi igazolványt kért az étolaj vásárlásakor, az áruhiány miatt kiskorúak nem vehetnek.
Az ukrajnai háború és számos termék gyorsan emelkedő ára néhány hét alatt sokak vásárlási szokásait változtatta meg Németországban.
Sok magyar vásárló nem biztos, hogy tudja, a legnagyobb magyarországi élelmiszerláncok nem csak az akciós újságjaikban szereplő akciókat élesítenek boltjaikban...
A világ vezető márkái félreteszik a verseny okozta kényszert, hogy nagyobb társadalmi és környezeti problémákkal (pl. a klímaváltozással) foglalkozzanak.
Közel 1450 négyzetméteres lesz az árusítótér.
2021-ben, a pandémia ellenére is inkább személyesen vásároltak a magyarok a hazai plázákban.
Drágállják a tojást a magyarok, de lenyelik a békát, hogy most ennyibe kerül az ünnepek előtt.
A vállalatok erős keresletet tapasztal az élelmiszerek területén, ugyanakkor érzékelhető a fogyasztók szokásosnál is nagyobb árérzékenysége, így a vásárlók jelentős része az olcsóbb, illetve az akciós termékeket keresi.
Jönnek az újabb piaci nehézségek: de mik a kilátások a boltos vásárlásoknál?