Budapestről Románia felé indult, többször fizetés nélkül tankolt, végül a Szamoson átúszva próbált elmenekülni.
A Tesla több mint 375 ezer autót hív vissza szervokormányhiba miatt - jelentette az AP hírügynökség pénteken.
A visszahívás a 2023-ban gyártott, 2023.38.4. előtti szoftverrel működő Model 3 és Model Y típusú gépjárművekre vonatkozik - közölte az Egyesült Államok közúti közlekedésbiztonsági hivatala.
Az ügynökség szerint az elektronikus szervokormány nyomtatott áramköri lapja túl nagy feszültség alá kerülhet, ami a szervokormány meghibásodását okozhatja.
Bár a jelentés szerint a hiba miatt a járművezetőknek nagyobb erőfeszítésre volt szükségük az autó irányításához, különösen alacsony sebességnél, ami növelte a baleset kockázatát, a Tesla azt közölte, nincs tudomása arról, hogy emiatt történt volna balesetek, sérülés vagy haláleset.
Az Elon Musk által vezetett elektromosautó-gyártó ingyenes szoftverfrissítést adott ki a probléma orvoslására.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







