Ezek a gyerekek az oktatási rendszer vesztesei: hiába a büntetés, az is a diákoknak fájhat majd
Magyarországon a hivatalos hátrányos helyzetűekről szóló adatbázis szerinti általános iskolai szegregáció szélsőértékei drasztikusak.
Magyarországon a hivatalos hátrányos helyzetűekről szóló adatbázis szerinti általános iskolai szegregáció szélsőértékei drasztikusak.
Eltörölnék a törvényben a strand és kemping fogalmát, beépítés várhat a Balatonra, Római partra is.
A kormány további 180 nappal meghosszabbítaná a veszélyhelyzetet egy törvényjavaslat szerint. Az ok: az orosz-ukrán háború.
Az Országgyűlés napirendjére került egy törvényjavaslat, amely többek között a személyi jövedelemadót is érinti. Ennek alapján jelentősen csökkenhetnek az adminisztratív terhek.
Reagált a a Magyar Energiaital Szövetség a tegnapi energiaitalokkal kapcsolatos bejelentésre, mely szerint azokat a 18 évnél fiatalabb lakosság számára betiltanák.
Hollik István és Nacsa Lőrinc kezdeményezi, hogy betiltásra kerüljön az energiaital a 18 év alattiak körében
Nem kerül napirendre a törvényalkotásban, hogy december 24-e is munkaszüneti nap legyen, mert elutasították az erről szóló képviselői kezdeményezést.
Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett törvényjavaslat szerint a módosítás egyértelművé teszi azt, hogy a Nők 40 kedvezményes nyugdíjjogosultság nem minden nőnek jár.
2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, 50 méternél nem mélyebb háztartási és mezőgazdasági öntöző kutak általánosan jogszerűnek minősülnek.
Módosulhat a büntető törvénykönyv, a a minősített adat védelméről szóló törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény is.
Háromnapos ülést jelentett be az Országgyűlés, aminek keretei között 13 törvényjavaslat bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatokat is megvitatnak majd.
A horvát kormány csütörtökön elfogadta a közrendről szóló törvény módosítását, amely szerint a legsúlyosabb jogsértésekért több mint hússzorosára növekednek a bírságok.
Egy friss törvényjavaslat szerint a kormány megszabott áron vásárolná fel az exportra szánt építőanyagokat, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel.
Hamarosan lejár a húsz éves, jogszabállyal szentesített társasházi szerződés, és a szakmai szervezetek vezetője szerint épp ideje is lenne aktualizálni.
Bezárná a kórházi ápolási osztályokat, azaz az úgynevezett elfekvőket egy új törvényjavaslat. A szakértő szerint évente 5000-6000 ember ellátását érintheti a változás.
Jól járnak azok az egyetemisták és főiskolások, akik idén államvizsgáztak, de a diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át.
Egy friss törvényjavaslat lényegesen megrövidítené a kórházi várólistákat: például csak olyan betegek kerülnének fel rájuk, akiknek 60 napnál többet kell várniuk ellátásra.
Ma dönt az Országgyűlés a KATA módosításáról, amit most a Minősített Könyvelők Egyesülete kommentált. Az ilyen irányú módosítást megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartják.
Nincsenek kisegítve az áfatörvény módosítása nélkül a taxisok sem mondta el Metál Zoltán, az Országos Taxiszövetség elnöke a Telexnek.
Tegnap jelentette be a kormány, hogy benyújtotta a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvénymódosítást, amelyet ma kivételes eljárásban el is fogadhat az Országgyűlés.