A repülés jövőjét alapjaiban formálhatja át a hidrogénmeghajtás: tisztább működést ígér, ugyanakkor komoly mérnöki és infrastrukturális kihívásokat is felvet.
Legalizálták a környezeti katasztrófát: súlyos következményei lehetnek egy most elfogadott törvénynek
A brazil parlament alsóháza elfogadta a környezetvédelmi szabályozás átfogó reformját, ami a környezetvédelmi miniszter szerint akár elnöki vétót is vonhat maga után.
A törvényjavaslat, amelyet a szenátus már májusban jóváhagyott, most Luiz Inacio Lula da Silva elnök elé kerül, aki környezetvédőként pozicionálja magát, és aki idén az Amazonas területén megrendezendő COP30 ENSZ klímakonferencia házigazdája lesz - írja a Euronews.
Az elnök jóváhagyhatja a javaslatot, teljesen megvétózhatja, vagy csak bizonyos részeit utasíthatja el, de eddig nem nyilatkozott szándékairól.
A törvény jelentősen gyengítené a szövetségi ügynökségek környezetvédelmi engedélyezési hatáskörét. Felgyorsítaná a kormány által prioritásként kezelt projektek felülvizsgálatát, a háromszintű jóváhagyási folyamatot egyszintűre csökkentve.
Megszüntetné továbbá a meglévő autópályák fejlesztésének környezeti felülvizsgálatát, ami lehetővé tenné egy 900 kilométeres, az Amazonas nyugati részén áthaladó út teljes leaszfaltozását. Környezetvédők szerint ez az esőerdő jelentős részének kiirtásához vezetne.
A törvényjavaslat elfogadása győzelem a támogatók számára, akik szerint Brazília jelenlegi szabályozását egyszerűsíteni kell, de csapás a környezetvédelmi szakértőknek és aktivistáknak, akik "pusztítási törvényként" hivatkoznak rá. A javaslat erős többséggel, 267-116 arányban ment át.
Marina Silva környezetvédelmi miniszter a szavazás után a helyi sajtónak elmondta, hogy a törvény aláássa a környezetvédelmi jogszabályokat, és a kormány alternatívákat keres, beleértve az elnöki vétó lehetőségét is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szavazást megelőző kampány szerint a törvény visszalépést jelenthet a szennyezés ellenőrzésében, növelheti a vízszennyezést és -hiányt, fokozhatja az erdőirtást és veszélyeztetheti a védett területeket.
Az aggodalmak középpontjában az önbevallási rendszer bevezetése áll a környezetvédelmi engedélyeztetésben, ami Suely Araújo, a Klíma Obszervatórium civil hálózat koordinátora szerint a brazíliai projektek mintegy 90 százalékát érintené.
"A cégek online feltöltenének egy leírást, megnyomnának egy gombot, és az engedélyt már ki is adnák" - mondta, hozzátéve, hogy ez "környezetvédelmi szempontból messze a legrosszabb törvényjavaslat".
A múlt héten több mint 300 civil szervezet, köztük a Greenpeace és a WWF Brazília, aláírt egy petíciót, amelyben "mély aggodalmukat" fejezték ki a törvényjavaslat miatt, amely szerintük "hatalmas intézményi visszalépést jelent Brazília számára, és a nemzeti környezetvédelmi jogszabályok több mint 40 éves fejlődésének összeomlását".
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








