Ez már tényleg a demográfiai katasztrófa kezdete: súlyos hiányt tártak fel a magyar iskolákban
A szakértők szerint az oktatási rendszer "pazarlóan" működik.
A szakértők szerint az oktatási rendszer "pazarlóan" működik.
Tíz év alatt javult az EU-ban a tanár–diák arány: ma már kevesebb tanuló jut egy pedagógusra, mint korábban.
2024. május 31. után Magyarországon csak azok a pedagógusok tölthetnek be pedagógusi munkakört, akik a szakképzettségük vagy szakképesítésük megszerzését követően esküt tettek.
Hatvan iskolában indul a tanév első félévében mesterségesintelligencia-kurzus (MI) a tanrendbe építve - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter.
A Belügyminisztérium szerint van elég pedagógus, utánpótlással együtt, és többen is vannak, mint tavaly ilyenkor.
Miközben Magyarországon továbbra is égető a tanárhiány, a szakképzésben dolgozó oktatók bérezése látványosan megugrott.
Az osztatlan tanárképzésre 2 265-en kerültek be, 681 fővel többen, mint tavaly, miközben a tanító alapszakot első helyen 2 633-an jelölték meg.
Volt olyan óvónő, aki a szerinte nem jól viselkedőket egy külön szobában percekig verte - akkor sem állt le, amikor a gyerekek bocsánatért könyörögtek.
Több tanárra próbáltak nyomást gyakorolni iskolavezetők, hogy gyenge teljesítményértékelésük miatt közös megegyezéssel távozzanak az állásukból.
Előfordult, hogy óvodásokkal kiabáltak, síppal fegyelmezték őket, vagy fizikailag bántalmazták a gyermekeket.
Majdnem 15 ezer pedagógus készül a nyugdíjra, ehhez képest osztatlan tanárképzésre mindössze alig kétezer felvételiző jutott be a tavaszi eljárásban.
A kormány nem enged: marad a vitatott tanárértékelés, a NOKS-dolgozók bérhelyzetén sem javítanak.
A pedagógusok közel fele úgy véli, hogy előre meghatározott kvóta korlátozta a kiemelkedő minősítést kapó tanárok számát az idei teljesítményértékelés során.
A KSH legfrissebb adatai szerint az általános és középiskolákban dolgozó pedagógusok több mint fele 50 éves vagy idősebb.
Újabb két lépcsőben emelkedik a pedagógusok bére – jelentette be a Belügyminisztérium.
A Belügyminisztérium állásportálján és más álláskeresési felületeken is számos pedagógusi pozíció vár betöltésre.
A kormány új határozatot hozott a pedagógusok teljesítményalapú bérezéséről: így próbálják vonzóbbá tenni a pedagógus-életpályát.
Sokan számoltak be arról, hogy mindössze 1-2 ponttal maradtak le a kiemelkedő teljesítményű kategóriától, amely a következő tanévtől pluszjuttatást biztosítana számukra.
A pedagógusoknak is sok munkája van abban, hogy idén is rendben lezajlottak az érettségi vizsgák, ezért azonban még mindig csak annyi pénzt kapnak, mint 2015-ben.
A mai kvíz ünnepli a magyar tanárokat és minden pedagógust.