Nagyon fontos figyelmeztető jött a NAV-tól: ezt mielőbb intézd el, még pénzt is kaphatsz vissza
Érdemes még egyszer átnézni, majd elküldeni a kiegészített bevallást, ha egy-két dolgot kifelejtettünk belőle.
Érdemes még egyszer átnézni, majd elküldeni a kiegészített bevallást, ha egy-két dolgot kifelejtettünk belőle.
A NAV-nak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.
Országszerte ellenőrzik az adóellenőrök a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó termékek árusítóit az üzletekben, piacokon, kitelepüléseken és az online térben.
Budapesten mindhárom adóigazgatóság aktív lesz a következő napokban.
A NAV Elektronikus Árverési Felületén (EÁF) jelenleg majdnem 1400 tételre lehet licitálni ügyfélkapus regisztrációval.
Csalók küldenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében hamis értesítéseket - közölte a hivatal kedden.
Már több mint 1,1 millióan befizették a gépjárműadót, amelynek határideje április 15-e - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap.
Azok, akik elmulasztották a fizetést, számíthatnak arra, hogy a kamara és a NAV együttműködésével a tartozást adó módjára behajtják, ami pluszköltségekkel járhat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöktől kezdi el kiküldeni az újabb adategyeztetési felhívásokat az alkalmi munkavállalók kapcsán.
Több százmilliárd forint értékű orosz vagyont fagyasztott be Magyarország.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei rendszeresen ellenőrzik a fővárosi Golgota úti piacot. Ezúttal több mint 7 000 hamis terméket vontak ki a forgalomból.
Több százezer hamis gyerekjátékot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
A szlovén Andrada megszerezte a NAV-tól a fémkereskedelmi engedélyt is a sóskúti akkufeldolgozó üzem elindításához.
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról legkésőbb 2025. május 20-ig lehet rendelkezni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Valamennyi megszólított adózó önként korrigálta korábbi hibáit, így mulasztási bírságot végül egyetlen esetben sem kellett kiszabni.
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezetét.
A hamis ruházati termékek esetében előfordulhat, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amelyek akár az egészségre is ártalmasak.
A transzferárak ellenőrzésének elsődleges célja a határon átnyúló nyereségátcsoportosítás megakadályozása.
Már 290 ezren befizették a gépjárműadót, többségük (170 ezren) a NAV-Mobil-alkalmazáson keresztül.
Szörnyű a helyzet a munkavállalók bejelentésének ellenőrzése tekintetében, a 25 ezer vizsgált ügy 16 százalékában fedeztek fel mulasztást.