Ebbe fektetik a pénzüket az élelmes magyarok: ők tényleg tudnak valamit?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén résztvevők szó szerint bearanyozhatják a napjukat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén résztvevők szó szerint bearanyozhatják a napjukat.
Ha 5 éven belül vett házat, lakást, nyaralót értékesített valaki tavaly, akkor személyi jövedelemadót is kell fizetni - ennek május 21-e a bevallási határideje.
Folyamatosan postázza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címekre.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában pillanatok alatt ellenőrizheti adószámláját, azaz, hogy van-e tartozása, esetleg túlfizetése a NAV-nál.
A pénzügyőrök összesen 2300 pár, több mint 17 millió forint értékű gyermekcipőt foglaltak le.
A csalók magáncélra 419 millió, illetve 51 millió forintot vettek fel cégeik bankszámláiról, és papíron 75 millió forintot kölcsönöztek az autókereskedőnek.
Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát - írja közleményében a NAV.
Egy utcai bizniszelésre figyeltek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei, jó nagy bírság is lett belőle.
Hormon- és szteroidkészítményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Békés vármegyében.
Kevesen tudják, ha egy adóévben a magánszemély értékesítéséből származó bevétele meghaladja a 600 ezer forintot, adóbevallási és adófizetési kötelezettség keletkezhet.
Idén több mint ötmillió jármű után – március 15-e helyett – 2024-től elegendő április 15-e éjfélig befizetni az adót egyösszegben.
Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót, amit legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott értesítésekben, határozatokban szereplő linkre kattintva lehet megtenni.
Április 15-én éjfélig lehet befizetni a gépjárműadót – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Több mint ezer liter hamis mosószert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Komárom-Esztergom vármegyében.
A gépjárműadó befizetésének legfontosabb tudnivalói egy helyen.
A legtöbben az önkéntes nyugdíjpénztári vagy egészségpénztári tagságuk révén voltak jogosultak a személyi jövedelemadójuk egy részének visszaszerzésére.
Az eladó és két pék a hátsó ajtón keresztül megpróbálta gyorsan elhagyni az üzletet, még a dagasztógépet sem kapcsolták ki.
Április 12-e az első negyedéves bevallás határideje az átalányadózók számára.
Mi a vagyonszerzési illeték 2024 kalkulátor lényege? Mennyi a gépjármű vagyonszerzési illeték autó vásárlás esetén, ingatlan vagyonszerzési illeték 2024 évében mikor fizetendő?
Több mint ezer doboz bolgár cigarettával indult útnak az az autós, aki a francia borvidék epicentrumába akart eljutni az illegális áruval.