Mi lesz így a magyar húsiparral?Már ez sem éri meg a gazdáknak
Magyarországon 2022. nyarán a főbb haszonállat-fajokból mind kevesebbet tartottak az egy évvel korábbinál.
Magyarországon 2022. nyarán a főbb haszonállat-fajokból mind kevesebbet tartottak az egy évvel korábbinál.
Győr-Moson-Sopron kiemelt szerepben van az elhelyezkedése szempontjából. Ennyiért lehet ebben a térségben lakáshoz jutni.
Napközben átmenetileg javulnak a látási viszonyok, legtovább főként a Dráva mentén maradhatnak ködös tájak.
Pest megye a legkedveltebb célpont az országon belül költözők számára, több mint 62 ezren érkeztek oda más megyékből vagy a fővárosból 2021-ben.
A NAV 2021-es adatai alapján 294 ezer magánszemély vallott be tőkejövedelmet, ami 30 ezer fővel több, mint 2020-ban.
A madárinfluenza továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományra Magyarországon, ez pedig tovább tetézi a szárnyashúsok drágulását itthon.
A HelloVidék idén is górcső alá veszi a magyar megyéket: sorozatukban ezúttal Csongrád-Csanád megye lesz a fókuszban.
Azonban az utolsó bányát bezárták 1994-ben, azóta pedig egyre csak hanyatlik a megye.
Nem mindegy, milyen messze lakik valaki a legközelebbi kórháztól, itthon pedig nem vagyunk túl jó helyzetben ebből a szempontból.
Heves megyében is fogy a népesség, az idei év első negyedében csaknek kétszer annyian "mentek el", mint ahányan születtek.
Veszprém az egyik legélhetőbb megye itthon, de hogy alakultak a gazdasági mutatói 2022-ben?
Nagyot csökkent az újépítésű lakások aránya Fejér megyében, és az árak is kilőttek tavalyhoz képest.
A HelloVidék annak járt utána, hogy milyen fontosabb gazdasági, turisztikai változások történtek az elmúlt egy évben Somogy megyében.
Az új lakások átlagos alapterülete továbbra is jelentősen meghaladta az országos átlagot Pest megyében.
Sokan költöznek Vas megyébe: a munkalehetőségek mellett szintén vonzó Ausztria és Szlovénia közelsége.
Csütörtökön főként az ország északkeleti harmadán alakulhatnak ki szórványosan záporok, zivatarok a napos, gomolyfelhős idő mellett.
A budapesti átlagnyugdíj 30 ezer forintnál is több, mint országosan, Bács-Kiskun megyében pedig harmadával kevesebb az átlagos összeg, mint a fővárosban.
A járványhelyzet enyhülésével, az elmúlt évben új lendületet kapott a belföldi költözés.
A januártól hatályos átnevezés összesen több ezer hatóságot, intézményt, szervezetet és rendezvényt érinthet.
Megszavazta a parlament az alkotmánymódosítást, januártól újra vármegyékben fogunk élni.