Egyre több magyar fordítana hátat a munkahelyének: ez okozhat tömeges felmondást
A magyar alkalmazottak 61,5%-a hajlandó felmondani, ha nem kap béremelést
A magyar alkalmazottak 61,5%-a hajlandó felmondani, ha nem kap béremelést
Vannak olyan kisebb kutak, ahol káoszt hozott a szigorított benzinár-stop
A cél, hogy politikai egyezségre jussanak az olajembargó kérdésében a ma kezdődő, két napos rendkívüli uniós csúcstalálkozón.
Idén nyáron is sokan készülnek az Adriára nyaralni, a horvát tengerpart sokakat vonz, ráadásul többen készülnek horgászfelszerelést is vinni magukkal.
Az Év Vidéki Étterme díjat a tatai Platán Gourmet érdemelte ki, de az Őrségben, a Balaton parton, Turán, Encsen, Somlóvásárhelyen is vár minket TOP10-es listán szereplő étterem.
Az adóhivatal több mint 5,5 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét.
Az ültetés még nem ért véget, de becslések szerint 20-30 százalékkal zsugorodhatott a termőterület.
A csütörtöki bejelentés hatására, miszerint péntektől már csak magyar rendszámú autók tankolhatnak hatósági áron, sorok alakultak ki a magyar határhoz közeli kutatnál.
Tavaly mindössze 380 kölyök született, ami súlyosan veszélyeztetett fajtabesorolásúvá teszi a pulit.
Még a szezon előtt érdemes tudni, hol milyen árak fogadnak minket a balaton környékén.
A magyar kormány tegnap, május 26-án jelentette be, hogy több mint 800 milliárd forintos külön adóterhelést kaphatnak az egyes szektorok.
Csütörtök éjjel megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, ami leírja, hogy pontosan milyen szabályokat kell betartani a benzinkutaknál alkalmazott hatósági árak esetében.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy interjúban úgy fogalmazott, a katát és az iparűzési adót újragondolná.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon.
Az elmúlt években szinte már tényként kezeltük, hogy a magyar-román határon élők átjárnak bevásárolni Romániába. De vajon ez még mindig így van?
Az elmúlt években divatba jött a napenergia hasznosítása a lakosság és a nagyvállalatok körében is.
A magyar szülők és nagyszülők átlagosan 11.800 forintért vásárolnak online, és 7 600 forintért választanak gyereknapi ajándékot az áruházakban.
Megérkezett Magyarországra a Zalando nevű divatáruház, ami tavaly már sikeresen terjeszkedett a régió egyéb országaiban is.
Európában a magyar e-kereskedelem mutatta a második legnagyobb mértékű növekedést.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint folyamatosan zajlik a hazai gáztorolók feltöltése.