Döbbenetes különbségek: itt kell a legtöbbet dolgozni egy otthonért Magyarországon
A lakásárak és jövedelmek közötti összefüggések vizsgálata során ezúttal a területi különbségekre hívták fel a figyelmet.
A lakásárak és jövedelmek közötti összefüggések vizsgálata során ezúttal a területi különbségekre hívták fel a figyelmet.
2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Az új építésű lakások száma a fővárosi agglomerációban, a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben, a Balaton mellett, valamint az északnyugati határ mentén nőttek jelentősen népességarányosan.
Ingatlanjaik korszerűsítésére, valamint gyermekeik lakáscéljainak támogatására kívánják a legtöbben felhasználni a lakástakarék számlájukat.
Egyre jobban nyílik az árolló a főváros budai és pesti oldalának ingatlanpiacán.
2024 egészében 208 projekt értékesítése indult el, ami 17%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább és hogyan kezeik a lakásbiztosításukat.
A fő keresleti és kínálati mutatók alapján tavaly kilőtt a fővárosi újlakás-piac.
Az ingatlanárak drasztikus emelkedése Magyarországon nemcsak a fővárosban, de vidéken is egyre több ember számára teszi nehézzé a saját otthon megteremtését.
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink pénzügyileg hogyan készülnek fel az ingatlanukat érintő káreseményre.
2025 első heteiben a főbérlők országszerte úgy gondolták, nem engednek érdemben a kiadó lakások díjából.
Arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanjukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
Az ingatlanpiac jelentős élénkülést mutat az elmúlt év adatai alapján, különösen a fővárosban és néhány nagyvárosban.
Mozgalmas napokon vagyunk túl, a héten volt szó a változásokról, amelyek 2025-től élesedtek, de írtunk fontos levelekről is, amelyek a napokban érkeznek. Heti összefoglaló.
Tovább élénkül az ingatlanpiac 2025-ben, ami emelkedő tranzakciószámot és ingatlanár-drágulást jelent.
Fontos tájékoztatót fog kapni a napokban több mint 1 millió magyar: a nyugdíjpénztáraknak tájékoztatnia kell a tagokat a megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetőségéről.
A tűzoltók az év utolsó napján 162 helyszínen dolgoztak - ebből 86 tűzeset, 76 műszaki mentés volt - és huszonhét sérült ellátásában vettek részt.
A társasházi törvény szerint a magyarországi társasházi közös képviselőknek és intézőbizottsági elnököknek 2025. május elsejéig kötelező nyilvántartásba venni magukat.
A friss becslés szerint a 100 négyzetméter alapterületű családi ház tetőfelújításának a költsége 4-6,5 millió forint között mozog.
A bérlők fizetőképessége folyamatosan csökken: decemberben átlagosan 215 ezer forintot szántak albérletre, szemben a kiadók által elvárt 249 ezer forintos árral.