Olyat művelt a Bitcoin árfolyam, amit évek óta nem láttunk: megéri még venni vagy inkább szálljunk ki?
A Bitcoin árfolyama kedden elérte a kétéves csúcsot, ami az idei év legnagyobb kétnapos emelkedését jelentette.
A Bitcoin árfolyama kedden elérte a kétéves csúcsot, ami az idei év legnagyobb kétnapos emelkedését jelentette.
Komoly esésben van a bitcoin árfolyama azt követően, hogy két héttel ezelőtt elindultak az első spot bitcoin ETF-ek az Egyesült Államokban.
A napokban jelent meg a Netflixen a Bitconned című közel kétórás dokumentumfilm, ami a Centra Tech történetét öleli fel.
Kriptós körökben régi hagyomány a bitcoin halálát előrejelző cikkek gyűjtése és naplózása. A hamarosan beköszöntő véget már be is harangozták.
Világszerte összesen mintegy ezerkétszáz milliárd dollár értékben tartottak kriptoeszközöket 2021-ben, ebből hazánkban mintegy háromszáz milliárd forintnyi vagyont halmoztak fel.
Bár sokan buborékként tekintenek az NFT-k piacára, a kriptoalkotásokban még bőven van potenciál. Az NFT univerzum szereplői legalábbis nem adják fel, hisznek piacuk feltámadásában.
A „digitális aranyként” is hivatkozott Bitcoin lehet az a menedékeszköz, amelybe az emberek megtakarításaikat fektethetik gazdasági válságok és magas infláció idején.
Az elmúlt három negyedév komoly kihívások elé állította a kriptovaluták piacát, ugyanakkor annak ellenállóképességét is bizonyította.
A 2021 óta működő cég az ügyfeleinek kecsegtető hozamok elérését ígérte, de az általuk befektetett összegekkel csak a saját bevételüket gyarapították.
A csalók túllépnek a társkereső appokon, és egyre inkább a Twitter, illetve szöveges üzenetek felhasználóit célozzák világszerte.
A magyar befektetők az átlagosnál nagyobb kockázatú befektetési formának tekintik a kriptovalutákat.
A CashTag legújabb részében Yanis Varoufakis, Görögország volt pénzügyminisztere, anti-Bitcoin közgazdász mondta el, hogyan látja a kriptopiac jövőjét.
Szeptember 15-én az Ethereumnál megtörtént az, amire évek óta készültek, mégpedig a proof-of-stake átállás, vagy ahogy azt a legtöbben emlegetik, a Merge. De mit is jelent ez?
Módosulnak a kriptodevizásk tranzakcióiért felszámolt díjak a Revolutnál. A változás azoknak jelenthet drágulást, akik csak kisebb összegben kriptóznak.
Bár óriási mértékben esett a legnépszerűbb kriptovaluta ára tavaly óta, sokan még mindig tartják a portfóliójukat.
Különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntett, valamint annak kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a BRFK.
Egyre több kisbefektető vásárol a 17 000 kripto-eszköz valamelyikéből, anélkül, hogy tisztában lennének a szektort övező kockázatokkal.
Mi az a kriptovaluta bányászat, mi a kriptovaluta bányászat lényege? Kriptovaluta bányászat kezdőknek: lehetséges a kriptovaluta bányászat telefonnal? Kriptovaluta bányászat otthon?
Ethereum mi az? Tudd meg, mi az az Ethereum és az Ethereum bányászat hogyan történik! Ethereum price prediction, Ethereum árfolyam: mi az Ethereum arfolyam jelenlegi szintje?
PancakeSwap kisokos kezdőknek: Mi az a PancakeSwap és hogyan kell használni? Mi a PancakeSwap lényege, mi a CAKE nevű token és miért éri meg foglalkozni vele?