16 °C Budapest
Stock market

Meg vannak számlálva a bitcoin napjai? Erre rengeteg magyar befektető nem gondolt

2023. december 28. 20:58

Kriptós körökben régi hagyomány a bitcoin halálát előrejelző cikkek gyűjtése és naplózása, feljegyezve a megjelenés időpontját és az aktuális bitcoin-árfolyamot is. A hamarosan beköszöntő véget már beharangozták egykori jegybankelnökök, Nobel-díjas közgazdászok és sztár hedge fund menedzserek.

Divatos újra és újra tulipánhagymázni és temetni a bitcoint, és természetesen nem szégyen csatlakozni a fenti neves társasághoz. Tavaly például év végi értékelőjében Vakmajom örvendezett azon, hogy összeomlott a kriptoeszközök árfolyama és 20 évnyi stagnálást prediktált. De mint tudjuk, jósolni nehéz, különösen ha a jövőről van szó. Vakmajom előrejelzése néhány napig állta meg a helyét, januárban ugyanis a bitcoin árfolyama közel 50 százalékos robbanással indított, 2023-ban pedig eddig 164 százalék emelkedést hozott le - írja Szabó Dávid, a HOLD-nál elérhető Superposition Alap portfóliókelezője szakmai cikkében.

A szakember szerint a bitcoin tehát csak nem akar kimúlni, egészen nyilvánvaló, hogy valami lényegeset kitartóan nem vesznek észre a halálvárók. "Azt hiszem, hogy aki közel van a centrumhoz, az hajlamos lebecsülni a decentralizáció erejét és szükségességét. Én mindenkinek inkább a bitcoin kitartó tanulmányozását javaslom, már aki valóban kíváncsi arra, hogy 13 év alatt miért százezerszerezett az árfolyama, és hogy mit várhatunk tőle a jövőben" - írja, majd hozzáteszi:

neki úgy tűnik, hogy a bitcoin azon a mániákkal és összeomlásokkal tűzdelt, hepehupás világhódító úton jár, amelyet többször leírt már. Ezt az utat eddig látványosan a feleződéshez kapcsolt négyéves ciklusok jellemezték.

Szabó Dávid szerint a gyászjelentő cikkek egy része azzal érvel, hogy a bitcoin egyszerűen csak egy Ponzi-séma, egy piramisjáték, ami pusztán a nagyobb bolond elvén alapszik. "Vagyis csak azért veszek bitcoint, mert arra számítok, hogy majd jön egy nálam nagyobb bolond, aki majd megveszi tőlem drágábban. Ezek a rendszerek pedig fenntarthatatlanok, vagyis egy ponton a bitcoin majd összeomlik és meghal" - magyarázza.

Mindezzel amúgy részben még egyet is ért, ám erős meggyőződése, hogy a pénzügyi rendszerünk a ma ismert formájában fenntarthatatlan alapokra épül(t). Talán egy ponton majd összeomlik és meghal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez alapján szerinte nem tévednek azok, akik túlságosan is kockázatosnak látják, hogy megtakarításukat teljes egészében hitelpénzre / fiat pénzrendszerre alapozzák. És nincsenek kevesen. Számukra a kérdés leegyszerűsítve valahogy így fogalmazódik meg:

A gazdaság működéséhez szükség van valamilyen olajozásra, ezt a feladatot a pénz látja el. A pénz kibocsátása hatalmas üzlet, hiszen a pénzt a jegybankok ingyen nyomtatják, mégis drágán adják el. Amíg a bolondok drágán megveszik a belső érték nélküli pénzt, addig nincs baj. A jegybankokban laza szabályok alapján néhány ember dönt a pénzkibocsátást szabályozó paraméterekről és folyamatokról, és ezeknek az embereknek és az őket kinevező politikusoknak is megvannak a saját érdekei, ami nem feltétlenül egyezik a köz érdekével. A pénzkibocsátás monopóliumával csúnyán vissza lehet élni vagy akár rossz szándék nélkül el lehet azt rontani. Előbb-utóbb valamelyik megtörténik. Ha elfogynak a bolondok, akik drágán veszik az ingyen gyártott pénzt, akkor a Ponzi-séma összeomlik. Melyik Ponzi-sémára alapozzam a megtakarításaimat? A néhány ember egyedi döntéseire alapuló, limit nélkül kibocsátható fiat pénzre? Vagy egy megváltoztathatatlan programkód által irányított, kiszámítható szabályok alapján és felső limittel kibocsátott kriptopénzre?

- fogalmaz Szabó Dávid. A jó választ természetesen a Superposition Alap portfóliókelezője nem tudja, de szerinte érdemes diverzifikálni. És a fentiek alapján talán érthetővé válik, hogy a bitcoin-hívők sem feltétlenül azt állítják, hogy a bitcoin ne lenne piramisjáték. Csupán azt, hogy egy jobb piramisjáték, mint a fiat pénz. Vagyis később fog összeomlani. "És ezek hosszú, évtizedes folyamatok, senki se várjon a közeljövőben hatalmas omlást" - fűzte hozzá a szakember.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
MEDIA1  |  2026. május 16. 15:43
A győri önkormányzati hetilap legújabb számában elbúcsúzott a szerkesztőség.
Összkép  |  2026. május 15. 19:53
A helyi élelmiszerektől és közélettől, az infláción és az egyetemi puskázáson át a korrupcióig színe...
Holdblog  |  2026. május 15. 09:30
Van, aki tartósan a régió élén maradt, mások látványos felzárkózást hajtottak végre, néhány gazdaság...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom