Eltűnhet a magyarok egyik kedvenc bora az üzletekből: a pandémiát túlélte, most felszámolás alatt a gyártó
A Covid alatt ment igazán a boraikból fajtánként heti sokezer palackot szállítottak a szupermarketekbe.
A Covid alatt ment igazán a boraikból fajtánként heti sokezer palackot szállítottak a szupermarketekbe.
Szeptember 1-jétől már nem csak magánszemélyek tudnak átköltözni Magyarországról egy másik EU tagállamba, hanem akár cégek is.
Jelentések szerint megugrott augusztusban az egyéni vállalkozói számlanyitások száma, ám sokan az érintettek közül feltehetőleg még mérlegelik lehetőségeiket.
Az eljárás megállapította, hogy a tervezett tenderrel a cégek - kezdetben külön-külön folytatott - lobbitevékenysége egy idő után jogsértő egyeztetésekbe csapott át.
Bár tavaly jó volt a forgalma a borászatoknak, több pincészet mégis veszteséges lett.
A tavalyi évben már nem zavarta semmi a hajszalonok működését, ez meg is látszódik az eredményeken, ugyanis Budapest legmenőbb fodrászai több milliós bevételre tettek szert.
Nem ment valami jól Nagy Feró cégének, és a Tankcsapda Kft.-nek sem. Schobert Norbi nem vett ki osztalékot a Zrt.-jéból.
Az Kasza Tibi internetes kiskereskedelemmel foglalkozó cége, a Manker Beauty Kft. a tavalyi beszámolója alapján közel kétmilliárd (1,928 milliárd) forintnyi árbevételt termelt.
Nagyot ment a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető cég a járvány második évében: jócskán nőtt a Progress Étteremhálózat Kft. bevétele és adózott eredménye is.
A friss üzleti beszámoló szerint az Elnöki ügy Kft. kicsivel több mint 23 millió forint bevételt termelt tavaly - a dokumentumok alapján a zenész osztalékot nem vett ki.
A söriparban dolgozók száma a pandémia alatt nem csökkent:, viszont a gyártsá nehézségekkel küzd.
Az MNB vizsgálatot indított jogosulatlan pénzügyi közvetítői tevékenység gyanúja miatt a kecskeméti Bankmentor Kft. ellen.
42,8 millió forintos bírságot szabott ki három építőipari vállalkozásra a GVH piacfelosztó és árrögzítő magatartásuk miatt.
Mintegy 86 pénztárgéptípus engedélyét vonták vissza. Ezek a készülékek legfeljebb idén nyárig, őszig használhatóak, utána le kell cserélni őket.
Január 1-től számos, a társaságok működését érintő Ptk. rendelkezés lépett életbe vagy módosul.
A Danone Magyarország Kft. működteti januártól a csoport teljes hazai tevékenységét, beleértve a Numil Kft. tevékenységét is.
A cég a fogyasztókat megtévesztve reklámozta étrend-kiegészítőit dr. Gődény György gyógyszerésszel.
Százmilliós bírságot róttak ki a bankoknak, pénzváltóknak a pénzmosás-megelőzési szabályok megsértéséért
Láthatóan nő a vállalkozás alapítási kedv az országban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint országosan jelenleg 1 842 746 vállalkozás működik, ami több mint 32 ezerrel több, mint a 2020. év végén.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított egy építőipari kivitelezéseket érintő, villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára.