Új rendszámokat vezetnek be, ezekre az autókra kötelező rátenni: rengeteg kocsit érint a rendelkezés
A rendszámokon a lejárati dátum is jól látható, így csökken az ellenőrzéshez szükséges manuális adatlekérés.
A rendszámokon a lejárati dátum is jól látható, így csökken az ellenőrzéshez szükséges manuális adatlekérés.
Két nap alatt bűncselekmények sorozatát követte el egy békési páros: autót tulajdonítottak el, fizetés nélkül tankoltak, majd kábítószer hatása alatt vezettek.
A szokatlanul viharos Tisza és az erős sodrás is nehezítette a mentést, amelyben több tucat önkéntes szakember vett részt.
Az Európai Bizottság olyan új szabályozást készít elő, amely jelentősen szigorítaná a külföldi, elsősorban kínai befektetések működési feltételeit az EU-ban.
A BMW októbertől kezdi meg az iX3 elektromos modelljének gyártását új debreceni üzemében.
Az Audi ambiciózus növekedési terveket készít elő, melynek keretében hosszú távon évi 2 millió jármű értékesítését célozza meg.
Larry Pickett Jr. egy lángoló járműből mentett ki egy embert vasárnap hajnalban, nem sokkal csapata szezonnyitó mérkőzése után
A BKV azt írja, hogy azonnali, teljes flottavizsgálat következik, hogy utánajárjanak az eseteknek, és elkerüljék a személyi sérüléseket.
Ezzel párhuzamosan a cég törökországi projektje a vártnál korábban startol, és gyorsabb felfutást produkálhat.
Négy embert költségvetési csalás, másik négyet közokirat-hamisítás elkövetése miatt hallgattak ki.
A nyári kánikula komoly megterhelést jelenthet nemcsak az emberi szervezet, hanem a gépjárművek számára is
A jövőben valamennyi, a közlekedési hatóság által engedélyezett vizsgaállomáson lehet honosítási eljárást végezni a gépjárművekre.
A tíz perces leállás során a járművek nem az útvonalak vagy alagutak közepén fognak megállni.
A 25 ezer dollár körüli árcédulával kínált jármű a munkásosztály számára kíván megfizethető elektromos alternatívát nyújtani.
Több mint 650 ezer segédmotoros kerékpárból továbbra is kevesebb mint 300 ezer rendelkezik érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással
A közlekedési balesetek elkerüléséhez elengedhetetlen, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelő állapotban legyenek a gépjárműveink.
Az Év Autója díjjal kitüntetett modell Magyarországon jelenleg 11 millió forintos kezdőáron kapható.
Ez a lépés illeszkedik a vállalat új stratégiájába, amely során fokozatosan kivonják a népszerű európai modelleket a piacról.
Összegyűjtöttük, mit hozhat a KRESZ változás 2025-ben, mit tudunk eddig a tervezett módosításokról.
Húsbavágó probléma lett napjainkra, hogyan és miképp parkolhatnak az autósok. Mikor minősül közterületnek, mikor magánterületnek az ingatlan előtti rész?