Hivatalos: ekkortól vezetik be az eurót Horvátországban
A horvát parlament ma elfogadta az euró bevezetéséről szóló törvényt, 117 igen, 13 nem szavazat és egy tartózkodás mellett, számolt be az MTI.
A horvát parlament ma elfogadta az euró bevezetéséről szóló törvényt, 117 igen, 13 nem szavazat és egy tartózkodás mellett, számolt be az MTI.
Május 1-jétől megszűnt minden beutazásra vonatkozó járványügyi korlátozás.
Míg a balatoni nyaraló már luxusnak számít Magyarországon, addig a tengernél a kevésbé felkapott részeken ki lehet fogni jóval olcsóbb ingatlanokat.
Akár 20 ezer forintot is spórolhat az, aki inkább Horvátországban intézi a nagybevásárlást.
"Három fronton nő majd az Európára nehezedő nyomás: az energiabiztonság, a védelmi kiadások és menekültek befogadása terén" - monda Davor Bozinovic belügyminiszter.
Most jött el az ideje annak, hogy gyorsan lépjenek, bár hozzátette: nem valószínű, hogy a Zágrábban lezuhant drónhoz hasonló eset még egyszer előfordulhat.
A horvátok szerint robbanószerkezet is volt azon a drónon, amely Zágrábban zuhant le. Ezzel még fontosabbá vált a kérdés, hogy az Ukrajnához, vagy Oroszországhoz tartozott-e.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint több NATO tagország, így Magyarország légtere is érintett volt a drón repülésében.
Reggel óta bejárta a médiát a hír, hogy Zágrábban éjjel rejtélyes robbanás történt. Mostanra pedig az is kiderült, mi okozta a felfordulást.
Újra divatba jött a vonatozás, ami bár lassabb mint a repülő, de kifejezetten kényelmes és a régi idők romantikáját idézi. Összeszedtük a legszebb európai vonatutakat.
A markáns minimálbér-emeléssel igazából Magyarország csak egyetlen országot tudott lenyomni 2021-ről, 2022-re.
Horvátországban hétfőtől a legtöbb helyen fizetőssé válik az elektromosautó-töltés az autópályákon - közölte a Horvát Elektromos Művek villámtöltő-hálózata honlapján.
Az összesített adatok szerint 13,8 millió turistát és 84,1 millió vendégéjszakát regisztráltak tavaly az országban.
A szomszédban nagy valószínűséggel betiltják a szabadtéri szilveszteri mulatságokat és korlátozzák a különböző rendezvényeken résztvevők létszámát is.
Sok országban szigorítanak, oltási kampányok indultak, miközben Románia és Ukrajna már túl van a nehezén.
Csaknem megduplázódott a magyar turisták száma 2021-ben Horvátországban a tavalyi visszaesés után.
Most már nem könnyen mentesül majd az a külföldi szabálytalankodó, aki nem fizette be a bírságát.
További két héttel meghosszabbították a járványügyi korlátozásokat.
Az ECDC vörös zónába sorolhatja jövő héten a horvát tengerparti régiókat és Zágrábot az emelkedő fertőzésszámok miatt.
Május óta nem látott csúcson az új koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, nőtt a kórházban kezelt betegek száma is mindkét országban.