Feszültség az autóiparban: sztrájkra készülnek a Mercedes-gyárban
Az érdekképviselet nem tudja elfogadni, hogy két évre bebetonozzák a bérfejlesztést.
Az érdekképviselet nem tudja elfogadni, hogy két évre bebetonozzák a bérfejlesztést.
Három évtized alatt negyedére zsugorodott a legendás szakma.
Meg vannak számlálva a napjaik.
Megtudtuk, hogyan töltik fel munkásokkal az új gyárat.
Hatalmas a küzdelem, hogy mérnököket találjanak Gyöngyöshalászon.
2500 munkahely létesül 2018-ig a magyar városban.
Elkapták a profi hamisítókat.
Pedig Salgótarján környékén minden negyedik lakos munkanélküli.
Csak ma reggel 130-an adták be a felmondásukat.
Három héten belül elindulhat a porcelángyár irányított, állami felszámolása.
Kevesen tudják, mit jelent ez a pecsét a sonkán vagy épp a tejesdobozokon.
Ultra, a Bip és a WU2: mi lesz a dolgozókkal?
A siker kulcsa az, hogy elégedettek legyünk a munkánkkal.
A csoport magyarországi értékesítései 20 százalékkal estek vissza 2011-2013-ban.
40 dolgozót már nyáron elküldtek, januárig leépítenek még ugyanennyit, húszan nyugdíjba mehetnek.
Nem volt igazi nyár, ez befolyásolta a sörfogyasztásunkat is.
Például évente 33-at eszünk belőle.
Felesleg nincs: a magokból például magolaj készül.
Új gyár épül Gyöngyöshalászon.