Kínában éves összevetésben 10 százalékkal, több mint 70 millióra nőtt az okostelefon-kiszállítás az idei második negyedévben.
![Male engineer and tablet working at manufacturing factory. Close-up of engineer Male using yoke machine. Male engineer is wearing protective glasses in factory.](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/11/1701339326-tQ5qjxNwl_lg.jpg)
Ezt nem láttuk jönni: kínai akkugyártó mondta le gigaberuházását, nem raknak bele több pénzt
Visszamondta egy ügyfél a már megkötött üzletet, és a büntetővámok miatt is fáj most a fejük, ezért léptek vissza.
Nem épít gyárat a németországi Brandenburg tartományban a kínai SVOLT akkumulátorgyártó cég. Azt állítják ugyanis, hogy még egyszer alaposan átnézték a stratégiát meg az erre szánt pénz,t és szerintük így már nem éri meg a beruházás - írja a 24.hu.
A kínai cég azt is hozzáteszi, hogy a különböző európai büntetővámok, valamint a piaci torzulások miatt egy nagyobb megrendelő is visszamondta az üzletet, melyet korábban velük között. Ennek tükrében pedig veszteséges lenne újabb németországi gyár telepítésébe fogni.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)