A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár tavaly 146 000 járművet gyártott, és az év második felében legördült a gyártósorról a kétmilliomodik autó.

Megérkezett az új BYD-gyár építéséhez szükséges első építőanyag-szállítmány a szegedi PSP terminálra, ám a projekt befejezéséhez elengedhetetlen lesz a magyar vasúthálózat fejlesztése is.
A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut kell vasúton Szegedre szállítani, ahol a világ második legnagyobb elektromosautó-gyártója építi fel első európai üzemét.
Néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy a nehézkes autóipari viszonyok ellenére is sebes tempóban halad a BYD Szegedre tervezett gyárépítő gigaprojektje.
Most meg is érkezett Kínából az első vasúti szállítmány szeged-kiskundorozsma PSP Terminálra. Innen közvetlenül az építkezés területére szállítják majd az anyagokat. A BYD elvárásainak megfelelően folyamatosan fejlesztik az idén tavasszal elindult intermodális terminált, de elengedhetetlen lesz a magyarországi vasúthálózat fejlesztése is, különben a hazai autó- és akkumulátorgyártás bővülő forgalma a már most is túlzsúfolt közutakra zúdul.
A gyár működésének kezdeti szakaszában napi kétszáz konténert tervez fogadni, ami a későbbiekben háromszáz konténerre is emelkedhet. Az első évben százötvenezer, majd a további években évi háromszázezer kész autó szállítását is vasúton tervezik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


