Kiütéssel győzött a Creed III.: könnyen megdőlhet az Avatar rekordja a jegypénztáraknál
Cikksorozatunkban e héten is utánajártunk, hogy kik kerültek föl a heti mozis top 10-es listára.
Cikksorozatunkban e héten is utánajártunk, hogy kik kerültek föl a heti mozis top 10-es listára.
Nem lesz hiány jó filmekből a mozikban ezen a hétvégén, illetve a következő héten sem.
Ezek voltak a magyar mozik legnépszerűbb filmjei február 22. és március 1. között.
A Magyar Mozi TV máris bekerült a Digi és a Vodafone kínálatába. Természetesen a többi szolgáltatóval is tárgyal a cég vezetése.
Funny Woman, The Black Phone, Czech It Out! – csak néhány sorozat a SkyShowtime márciusi kiemelt kínálatából.
Tizennégy jelölésből hét díjat hozott el a Nyugaton a helyzet változatlan, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv-adaptáció díját is.
Aki most fizet elő, annak a havidíja 1999 forint helyett féláron, 999 forint lesz.
A 2020-ban alakult NFI már szélesebb feladatkörrel rendelkezik, mint Vajna modellje, amely a játékfilmek finanszírozására összpontosított.
Megtörtént a fordulat a magyar mozikban: az Avatar - A víz útja nyolchetes diadalmenetet követően csúszott vissza a második helyre a heti nézettségi toplistában.
Hónapok óta nem lehet letaszítani a trónról az Avatar második részét, annak ellenére sem, hogy hétről-hétre közeledik a második helyezetthez a bevételek alapján.
Az elmúlt években Budapest lett Európa legnagyobb filmgyártó bázisa London után, a magyar filmipar bevétele pedig csúcsot döntött 2022-ben.
A toplisták nem teljesen vágnak egybe a nemzetközi trendekkel, vannak egyezések és meglepő különbségek is.
Február 14-én indul el hazánkban a SkyShowtime, amin többek között a Paramount filmjeit és sorozatait is nézhetjük. Most összeszedtük mik is lesznek műsoron.
Hetek óta vezet a magyar mozikban az Avatar második része a bevételek alapján, azonban a jelek szerint kezdenek ráunni a nézők a filmre: A gép lett az új kedvenc?
A film főbb szerepeit Kálloy-Molnár Péter, Pikali Gerda, Dér Zsolt, Mészáros András, Elek Ferenc, Mayer Szonja, Molnár Piroska, Csősz Boglárka, Csuja Imre, és Törőcsik Franciska alakítják.
Lassan két hónapja nem akadt kihívója az Avatar második részének, azonban csak ezen a héten sikerült megközelítenie egy filmnek.
Kiderült kiket jelöltek az év legrosszabb filmje, illetve színésze kategóriában. Ők az Arany Málna-díj legnagyobb esélyesei.
Egy hónappal ezelőtt mutatták be James Cameron új filmjét, az Avatar második részét, aminek nézettsége magasan vezet a magyar mozikban hetek óta. Azonban most kihívója akadt.
Talán még sosem válogathattak a magyarországi nézők olyan gigászi filmes felhozatalból, mint a tavalyi évben.
Megvizsgáltuk, hogy december 29. és január 4. között melyik filmek taroltak a mozikban, és mik voltak az elmúlt évek legnagyobb bevételét produkáló filmek.