Megvolt a vasárnapi sorsolás is a Hatoslottón, ahol 1 milliárd 40 millió forintért szállhattak harcba a játékosok.
Hatalmas bejelentést tett az HBO Max: sikerfilmekkel támadnak 2024-ben, itt vannak a dátumok
Kalandos egy éve lesz a magyar HBO-nak, hiszen az HBO Max-ból MAX lesz: még az idén át fog alakulni a felület.
Az elmúlt két év leforgása alatt hatalmas változásokon ment át a magyar HBO: először az addig ismert HBO Go-ból HBO Max lett, majd 2023. január 1-jétől újabb hatalmas változás történt. Ettől kezdve beszélhetünk ugyanis Warner Bros. Discovery csatornáról beszélhetünk, ami magában toglalja többek között a CNN-t, a TLC-t, Discovery-t és az Eurosportot is. Utóbbi pedig azért fontos, mert a nyári olimpiai játékok közvetítési jogát az Eurosport, és ezzel a WB szerezte meg.
Az első negyedév pedig filmekben és sorozatokban is gazdag volt: bemutatásra kerül a Last of us, a Perry Mason, a White House Plumbers és az Utódlásnak is megérkezett a következő évada. Ráadásul idén már a True Detective is érkezik egy új évaddal, amiben Jodie Foster lesz a főszereplő. Végül és nem utolsó sorban bemutatásra került A Híd című magyar valóságshow, amit Romániában forgattak a nyáron. Ez az HBO Max első realityje.
Ami a jövőt illeti, a mi szempontunkból újabb mérföldkőhöz érkezünk 2024 tavaszán, amikor itthon is elérhető lesz a MAX platform, amely sokkal szélesebb közönségnek nyújt majd szórakozási lehetőséget, hiszen a Maxon (és az Eurosporton is) nézhető lesz majd az Olimpia
– árulta el a Pénzcentrumnak a Warner Bros. Discovery még korábban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezek voltak a legnézettebb filmek és sorozatok az HBO Max-on
A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy mik voltak 2023-ban a legnézettebb filmek és sorozatok. Érdekesség, hogy műfajok tekintetében még mindig az akció és a vígjáték a legnépszerűbb, azonban tavaly a horror lett a harmadik legnépszerűbb műfaj. Mindezek mellett pedig 38 magyar film került fel tavaly az HBO Max-ra, mint a Larry, az Utolsó esély és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan
A legnézettebb filmek az HBO Max-on
- Harry Potter és a Bölcsek köve
- A gyilkos járat
- Végtelen
- Meg az őscápa : Az árok
- Harry Potter és az Azkabani fogoly
- Barbie
A legnézettebb sorozatok az HBO Max-on
- Last of us
- Rick and Morty
- És egyszer csak…
- Trónok harca
- Jóbarátok
- Agymenők
- A híd
- A fehér lótusz
- Sárkányok háza
- Shameless – Szégyentelenek
Mozifilm premierek 2024-ben
Egyre többször választják Magyarországot a stúdiók. Itt készültek a Dűne legnagyobb akciójelenetei, illetve a második részét is itt forgatták. A tavalyi rengeteg mozis premier után pedig idén is óriási filmdömping várható. Az idén kerül ugyanis bemutatásra többek között a Dűne második része február 29-én. Ezen kívül jön a Challengers (április 25), március 28-án a Gozilla x Kong folytatása, a The New Emipire. Május 23-án mutatják be a Furiosa: A Mad Max Saga-t, mahd júniusban jön M. Night Shyamalan lányának új filmje, a The Watchers.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








