Nagy terhet kaptak a nyakukba a magyar vállalkozók: szakcióra számíthat, aki ezt elmulasztja
A kötelező bejelentkezés hivatalos határideje már június 30-án lejárt, azonban hiánypótlásra még október 17-ig van lehetőség szankciók nélkül.
A kötelező bejelentkezés hivatalos határideje már június 30-án lejárt, azonban hiánypótlásra még október 17-ig van lehetőség szankciók nélkül.
A jelentés külön figyelmet szentelt Magyarországnak, ahol számos súlyos szabálytalanságra derült fény.
A közúti balesetekben elhunytak száma az EU-tagországok között 2023-ban Franciaországban (3167), Olaszországban (3039), Németországban (2839) és Lengyelországban (1893) volt a legnagyobb.
A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja változatlan.
Annak ellenére, hogy gazdasági nehézségekkel néz szembe Európa, az Európai Unió támogatottsága továbbra is magas szinten van.
Az Európai Bizottság folytatná a tárgyalásokat Kínával az elektromos járművekre kivetett vámok elkerüléséről, még akkor is, ha a vámokat már bevezették.
A felzárkózáshoz szükséges összeg az EU-blokk GDP-jének 5%-át tenné ki, és több mint kétszerese a második világháború utáni Marshall-tervnek.
Bár régiónkban aránylag jól állunk, további erőfeszítések szükségesek, ha el akarjuk érni az Európai Unió átlagának a szintjét.
Elsősorban az Európai Unió országai, valamint az Egyesült Államok helyezett ki tőkét Ukrajnában a legnagyobb mértékben.
A kiskereskedelemben költött személyes fogyasztás az Európai Unióban lassan visszatér a járvány előtti szintre.
Az Európai Unió irányelvei szerint Magyarországnak 2025-re a települési hulladék 55%-át, 2030-ra pedig 60%-át kellene újrahasznosítania.
Negyedéves eredményei közzététele alapján több mint 10 százalékot estek a Moderna részvényei.
Az uniós végrehajtó testület előzetes elemzése azt tárta fel, hogy júliusban a Lukoiltól származó hiányzó olaj mennyiségét különböző más beszállítók pótolták ugyanazon a kőolajvezetéken.
Májusban 1,0 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, áprilishoz képest az export kiigazított volumene 3,1%-kal csökkent, míg az importé 1,6%-kal nőtt.
Szokatlanul sok jogszabály változik 2024. augusztus elsejével. A cikkben megtalálható melyek ezek.
Első alkalommal lépett elő idén az Európai Unió, illetve Belgium fő energiaforrásává is a szél- és a napenergia.
A magyarországi Balaton jó példa arra, hogy a funkcionális területek megközelítése hogyan támogathatja a területfejlesztést.
A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával ünnepli az Európai Unió Tanácsának 2024. évi magyar elnökségét.
A szakértő szerint komoly potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, ha több ezres nagyságrendben adnák be a kérelmeket.
A munkával várhatóan eltöltött évek száma az EU-n belül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt évtizedben.