9 °C Budapest

Adószámával játszik, aki elmulasztja a közelgő APEH-határidőt

Pénzcentrum
2010. május 27. 14:00

A kettős könyvvitelt vezető vállalkozások számára fontos határidő május 31-e: hétfőig van ugyanis lehetősége a cégeknek letétbe helyezni és közzétenni éves beszámolójukat.

Az APEH a tavalyi év végéig több száz esetben rendelte el az adószám felfüggesztését a beszámoló közzétételének elmulasztása következményeként, idén ez a szám már kétezer körül van - figyelmeztet Kisné Szabó Anna, a BDO Magyarország tanácsadó cég könyvelési üzletágának cégvezetője. Tavaly májustól a vállalkozásoknak elektronikus úton, a kormányzati portálon keresztül kell benyújtaniuk a Céginformációs Szolgálat részére beszámolójukat, amelynek elmulasztását a cég adószámának felfüggesztésével, illetve a vállalkozás cégbírósági nyilvántartásból történő törlésével szankcionálhatják a hatóságok. Az APEH részéről eddig több száz ilyen jellegű megkeresés érkezett a cégbíróságokhoz - emeli ki a cégvezető.

Az éves és egyszerűsített éves beszámolót az üzleti év mérlegfordulójától számított 150 napon belül kell beküldeniük a vállalkozásoknak - ez a határidő idén, május 31-e. A beszámolóhoz egy elektronikus űrlapot kell mellékelni, amelyhez csatolni kell a mérleget, az eredménykimutatást, a kiegészítő mellékletet, a független könyvvizsgálói jelentést, az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot, továbbá a Magyar Államkincstár igazolását a háromezer forint összegű költségtérítés befizetéséről. A cégek a papír alapú beszámoló egy eredeti példányát 10 évig kötelesek megőrizni.

Ha bármelyik csatolmányt nem mellékeli a vállalkozás, vagy a költségtérítést nem megfelelő összegben, esetleg késve fizette be, a hatóságok úgy tekintik, hogy a cég nem teljesítette közzétételi kötelezettségét. Ebben az esetben az APEH 15 napos határidővel felszólítja a céget a kötelezettség teljesítésére, s amennyiben a vállalkozás nem tesz eleget ennek, az APEH 60 napos határozott időtartamra felfüggeszti a cég adószámát, amely időszak alatt a vállalkozásnak nincs adó-visszaigénylési és adó-visszatérítési joga, ugyanakkor adófizetési kötelezettsége továbbra is fennáll. Amennyiben a vállalkozás ezt követően sem teljesíti kötelezettségét, a cégbíróság az APEH értesítése alapján, 15 napon belül megszűntnek nyilvánítja és törli a cégjegyzékből - teszi hozzá a szakértő.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 7. 10:59