2020. október 25. vasárnap Blanka, Bianka

Így vészeld át ép elmével az új koronavírus okozta pánikot: nem lehetetlen küldetés


Az elmúlt hetekben minden az új koronavírus-világjárványról szól a világban. Ez pedig jócskán megnehezítheti az ember életét, és nem csak fizikai értelemben, hanem mentálisan is. Egyre többen esnek ugyanis pánikba, sokan szoronganak és legalább ugyanennyien érzik azt, hogy elveszítik a kontrollt saját életük felett. Fontos, senki sincs egyedül, aki így érez. Azért, hogy segítsünk a szakértői útmutatások alapján összegyűjtöttünk 8 jó tanácsot, amivel csökkenthető a COVID-19 okozta szorongás.

Az elmúlt napok eseménye Magyarországon jócskán feldúlták az embereket. Március 11-én hivatalosan kihirdették a veszélyhelyzetet, majd később nem csak hazánk, de az egész Európai Unió lezárta a határait. A politikus - legalábbis retorikailag mindenképp - háborúként kezelik a hadviselést az új koronavírus-járvány ellen, a magyar üzletek, éttermek, egyéb vendéglátóhelyek csak 15:00-ig lehetnek nyitva, a kormány pedig nyomatékosan arra kér mindenkit, aki teheti maradjon otthon. 

E felfokozott világjárványos helyzet közepette nagyon nehéz higgadtan viselkedni. Főleg úgy, hogy a digitális élettérben nagyon sok információ szűretlenül jut el az emberekhez. A szelektálás pedig a mostani helyzetben kifejezetten nehéz. A hírek jó része ráadásul negatív: országok zárják le a határaikat, vezetnek be kijárási tilalmat, az európai járványügyi gócpontokban több százan veszítik életüket az új koronavírus következtében naponta. 

Mindennek tetejébe a világjárvány jókora negatív hatással van a világgazdaságra is. Recesszióra kell készülnünk, sokak ráadásul aggódhatnak a munkájuk miatt is. Többek pedig már most elveszítették azt. A kialakult helyzet tehát súlyos, és hidd el

nem te vagy az egyetlen, aki pánikba esett!

Sokan szoronganak mostanság, hogy töltik fel a hűtőt, mi lesz az idős családtagokkal, egyáltalán mi lesz a munkájukkal? Igen, ezek mind releváns kérdések, de a mentális egészségünk érdekében valahogy túl kell néznünk az új koronavírus-világjárvány okozta rémületen. Már csak azért is - és ezt sokan hajlamosak elfelejteni - mert a mentális egészségünk védelem ugyanolyan fontos, mint a fizikai egészségünké. Főleg ebben az időszakban, amikor 

a jó mentális egészség és a pozitív gondolkodás segíthet jobban megbirkózni a COVID-19 fenyegetésével és a világjárvány okozta bizonytalansággal.

Éppen ezért az Európai Mentális Egészség, független szervezet útmutatása alapján összegyűjtöttünk 8 tippet a koronavírus-szorongás enyhítésére, azért hogy eredményesen visszaszerezhesd a kontrollt az életed fölött. 

Megbízható forrásból olvass híreket!

Mivel most mindenhonnan az új-koronavírussal kapcsolatos hírek folynak, tudni kell szelektálni, de ami még fontosabb hiteles forrásból kell tájékozódni. Sokat segíthet például az emberen ha nem a Facebook üzenőfala az egyetlen hírforrása, hiszen a pánik leginkább az ellenőrizetlen közösségi médiában tud terjedni. Ha valaki teheti ne is nagyon függjön egész nap az üzenőfalán, hiszen ott sok ismerős és ismeretlen is megoszthat bármit, olyan dolgokat is, amiknek a valóságtartalma megkérdőjelezhető. Aki tud angolul, mindképp érdemes a WHO hivatalos oldalán vagy akár az Európai Bizottság oldalán is böngészni járványügyi kérdésekben. 

A lényeg, hogy a pánik elkerülése érdekében a hiteltelen forrásból származó híreket kiszűrjük!

COVID-19 hírkorlát

A világ most szinte kizárólag csak az új koronavírus-járványra figyel, bármilyen médiumot nyisson is meg az ember, a COVID-19-es hírek minden bizonnyal ledózerolják majd. Éppen ezért a mentális egészségünk érdekében - főleg, ha már úgy érezzük, nem bírjuk - érdemes valamiféle koronavírus hírlimitet szabnunk magunknak. A nap elején eldöntjük, hogy ha tehetjük reggel és este böngésszük csak át a híreket, a témába vágóan mondjuk 5 cikket reggel és 5 cikket este elolvasva. Illetve ezt esetleg kiegészíthetjük délután 1-2-vel, azért hogy képbe legyünk. 

Ezen felül azonban szabjuk meg magunknak, hogy nem olvasunk a témában, nem nézünk a tévében semmit a vírusról, illetve a rádiót is inkább átkapcsoljuk zenére, ha ott újra a COVID-19 támadna!

A WHO ajánlása a hírek tekintetében egyébként az, hogy aki már túlságosan is szorong a kialakult helyzet miatt, annak a hírfogyasztása a világjárvánnyal kapcsolatban korlátozódjon csak a tényszerű információkra, olyanokra, amikben gyakorlati lépések jelennek meg, amik a mindennapokban segíthetik az olvasó életét, saját, családja járvány-stratégiájának kialakítását, a konstruktív tervezést. 

Vigyázz magadra!

Az önmagunkról való gondoskodás kifejezetten fontos ezekben a hetekben. Nem kell pániszerűen mindent felvásárolni, és persze az élelmiszerek is fontosak, de 

különös hangsúlyt inkább a higiénia szerek beszerzésére fordítsunk!

A legfontosabb a szappan, abból legyen bőven, hiszen jelen körülmények között a megfelelő ideig tartó kézmosás talán a legjobb védekezés, amit az ember megtehet magáért. De ugyanígy fontos a fertőtlenítőszerek beszerzése is, a tusfürdő, fogkrém megvásárlása úgyszintén. Fontos továbbá, hogy az ember amennyire csak tudja, tartsa a napi rutinját, persze mindezt úgy, hogy a lehető legkevesebb emberrel kerül szoros, 1-1,5 méteren belüli kapcsolatba.

A napi rutin kialakításánál különösen fontos olyan cselekvéssorok kialakítása ami a saját jólétünkre és a pozitív mentális egészségre koncentrál. Egy finom kávé, tea elfogyasztása nyugalomban, zenehallgatás, tévénézés, de nem híradó, filmezés, sorozatozás, videójátékozás. Egyszóval minden olyan tevékenység ami eltereli a figyelmünket a kialakult helyzetről. Ugyanígy fontos a testedzés, amit otthoni körülmények között is simán meg lehet oldani, de el lehet menni akár sétálni, futni vagy otthonunkban egyszerűen meditálhatunk is. 

Az egészségügyi dolgozóknak pedig különösen fontos, hogy a mostani feszített tempóban figyeljenek oda saját szükségleteikre, és biztosítsák saját maguk számára a pihenést a műszak között, a túlórák után. 

Támogassátok egymást!

A folyamatos kapcsolattartás a barátokkal, családtagokkal csökkenti az új koronavírus-világjárvány okozta stresszt! Ezért ezt semmiféleképpen se hanyagoljuk el. Mondjuk el szeretteinknek, mit érzünk, hallgassuk meg mi is őket, és álljunk konstruktívan egymáshoz. Környezetünkben kifejezetten figyeljünk azokra, akik egyedül vannak, idősek, velük beszélgessünk sokat, hiszen ez nem csak nekik de a segítőnek is jó. 

Sokan attól vannak igazán pánikba, hogy mi lesz, hogyha kijárási tilalmat vezetnek be vagy karanténba helyezik őket. Persze, az önelszigetelés gondolata sokaknak félelmetes lehet, hiszen egyáltalán nem a mindennapi rutin része, de 

mindenki gondoljon arra, hogy ez csak átmeneti állapot, és hogy digitálisan rendkívül sok lehetőség van arra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal és a külvilággal!

Remény és pozitív gondolkodás

Ezekben az időkben fontos, hogy a pozitív dolgokra összpontosíts! A WHO azt ajánlja, az emberek foglalkozzanak azokkal is, akik már kigyógyultak a betegségből, olvassuk, hallgassuk meg tehát az ő történetüket is, tisztázva azt, hogy bár az új járvány veszélyes, ha támogatjuk egymást - és odafigyelünk a higiéniai ajánlásokra -, ez a betegség is, ugyanúgy, mint a többi legyőzhető. 

Légy tisztában az érzéseiddel!

Senki ne ijedjen meg, hiszen a jelenlegi helyzetben teljesen normális, ha az ember kimerültnek, fáradtnak, stresszesnek érzik magát és szorong. Éppen ezért, ha te is így érzel, hagyj magadnak időt, amíg ki tudod fejezni az érzéseidet, ne fojts el magadban semmit! Ilyen világhelyzet az utóbbi évtizedekben nem igen volt tapasztalható, ez mindenkinek új, mindenkinek ismeretlen. Meg kell tehát tanulni együtt élni vele, ami időbe telik. Vezethetünk naplót, beszélgethetünk másokkal, de akár belekezdhetünk valamilyen magánjellegű kreatív dologba is, amiben kifejezhetjük magunkat. 

Be kell vonni a gyerekeket is!

Természetesen a most kialakult helyzetben az is fontos, hogy a gyereket is segítsük a stressz kezelésében, és megvédjük őket a koronavírus-hisztériától. Érdemes a gyerekek minden kérdésére válaszolni COVID-19 ügyben, de persze úgy, hogy azt ők is megértsék és a helyén kezeljék. Fontos, hogy az ember támogatóan lépjen fel a gyerekkel szemben, legyen türelme hozzájuk, legyen türelme a gyerek aggodalmait is befogadni, és figyelmet fordítani azokra. Ha idegesek a gyerekek, mindenképp nyugtassuk meg őket azzal, hogy minden rendben lesz, és hogy a kialakult helyzet csupán átmeneti. És ha most mindenki megteszi a tőle telhetőt, akkor a lehető leggyorsabban túllendülünk majd a kialakult helyzeten. Ha saját stresszkezelésünk egyébként már bevált, akkor azt a gyerekekkel is megoszthatjuk, a tapasztalatokon nyugvó tudást ugyanis gyorsabban el tudják sajátítani. 

Keress fel szaktámogatást!

Érdemes képzett egészségügyi szakemberek tanácsait követni. Pszichológus megszólalásokat olvasni, elmélyülni a mentálhigiéniás szakma tanácsaiban és meglátásaiban. Ha így sem megy a dolog, és semmi sem sikerül, sőt azon kapja magát az ember, hogy továbbra is, és egyre mélyebben szorong, akkor érdemes megfontolni valamilyen szakmai tanácsadó felkeresését, legalább telefonon vagy interneten. 1-1 beszélgetés ugyanis egy jó szakemberrel már elég lehet arra, hogy az ember megnyugodjon.

Szakembereket és társaságokat persze az interneten is kereshetünk, használjuk a következő kereső szavakat: mentális betegség, támogatás nehéz helyzetben, mentális egészségügyi szolgáltatás nyújtó intézmények/szerveztek és a többi.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos

Praktiker

10.15-10.26
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó