Hosszú évek után először váltak bárki számára hozzáférhetővé a magyar kórházak intézményi szintű fertőzési adatai.
Megrázó részleteket árultak el a lengyel buszbaleset túlélői: így történt a tragédia az M3-ason
Már hat áldozatot azonosítottak azon tizenkét ember közül, akik vasárnap hajnalban vesztették életüket az M3-as autópályán történt buszbalesetben. A jármű egy boszniai zarándoklatról hazafelé tartó lengyel utasokat szállított, amikor egyelőre tisztázatlan okból letért az útról, és az árokba borult. A tragédia körülményeit a hatóságok vizsgálják, a buszt üzemeltető cégnél pedig soron kívüli ellenőrzést rendeltek el.
A Kárpátaljai vajdaság kormányzójának tájékoztatása szerint a hat azonosított áldozaton kívül a további hat elhunyt esetében még várják a hivatalos megerősítést. A hozzátartozók értesítését pszichológusokkal kiegészült csoportok végzik, hogy megfelelő támogatást nyújthassanak a gyászolóknak. A külügyi tájékoztatás szerint a balesetben további hét ember nagyon súlyosan, mintegy negyvenen pedig könnyebben sérültek meg - számolt be a lengyel TVN24.
A túlélők beszámolóiból megrázó részletek derültek ki a baleset pillanatairól. Az utasok az ütközés után azonnal egymás segítségére siettek, egy fiatal zarándoknak például sikerült kitörnie egy nyílást, amelyen keresztül megkezdhették a mentést. Volt, aki csak egy furcsa zúgást hallott, mielőtt éles üvegszilánkok és törmelékek hullottak rá, míg mások arról számoltak be, hogy a felborult buszból többen is kizuhantak. Egy borda- és gerincsérülést szenvedett nő elmondta, hogy miután kimászott a roncsok alól, saját maga húzta ki a húgát és egy másik utast, mielőtt a fájdalomtól összeesett.
A balesetet szenvedett turistabuszt egy jasłói székhelyű közlekedési vállalat üzemeltette. A cég tulajdonosa szerint a járművet vezető két tapasztalt sofőr túlélte a balesetet – egyikük megsérült –, és mindketten együttműködnek a rendőrséggel a kihallgatások során. A vállalat egy pótlóbuszt küldött Magyarországra a könnyebb sérültek hazaszállítására.
Eközben a lengyel Közúti Közlekedési Főfelügyelőség soron kívüli ellenőrzést rendelt el a fuvarozónál. Bár a céget az elmúlt hat évben tizenegy alkalommal is vizsgálták, ebből kilencszer mindent rendben találtak. Két esetben azonban szabálytalanságokra derült fény, egyszer a menetíró készülék dokumentációja hiányzott, egy másik alkalommal pedig a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok megsértése miatt intézkedtek. A vállalatnál a legutóbbi átfogó ellenőrzés 2025 februárjában történt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






