Hiába terjednek a füstérzékelők, az otthonok valódi tűzbiztonsága továbbra is sok kívánnivalót hagy maga után.
Az MNB 17,6 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct Kft.-re nyilvántartásainak hiányosságai, illetve az ügyféltájékoztatás, a termékelemzés és ajánlatadás, valamint a panaszkezelés kapcsán megállapított jogsértések miatt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot folytatott le a 4Life Direct Kft. biztosítási többes ügynöknél a 2022. április 27-étől az ellenőrzés lezárásáig tartó időszakot áttekintve. A pénzügyi felügyelet megállapította, hogy a társaság a szerződések megkötésének előkészítése során – többes ügynöki engedélyéhez képest tévesen megválasztott működési modelljére, egyetlen biztosítóval kialakított értékesítési kapcsolatára tekintettel – egyáltalán nem kínált versengő termékeket ügyfelei számára, ezáltal nem többes ügynökként működött, így az ügyfelek érdekeit védő alapvető rendelkezéseknek nem felelt meg. A jogszabály szerint ugyanis a többes ügynök alapvető feladata, hogy a biztosítási szerződés megkötése előtt az ügyfél igényeihez igazodó termékcsoportban elegendő számú biztosítást elemezzen, ehhez elengedhetetlen a több biztosítóval fennálló együttműködés.
A vizsgálat azonosította emellett, hogy a 4Life Direct Kft. több esetben úgy foglalkoztatott munkatársakat, hogy azok felügyeleti nyilvántartásba vétel hiányában biztosítást közvetítettek, ezzel a társaság jelentős, az ügyfeleket védő, garanciális szabályt szegett meg. Hiányos volt közvetítői nyilvántartása is, amely nem volt alkalmas az érintett közvetítő személyek jó hírnevének, illetve más, végzettséggel, képzéssel-továbbképzéssel kapcsolatos adatkategóriáknak a rögzítésére. A felügyeleti hatóság a 4Life Direct Kft. oktatási, képzési-továbbképzési belső nyilvántartásával kapcsolatosan is hiányosságokat állapított meg. A számviteli nyilvántartásaiban (főkönyvben) szereplő egyes adatok nem voltak összhangban a felügyeleti adatszolgáltatásaival, illetve egyes tételeket téves minősítéssel szerepeltetett felügyeleti adatszolgáltatásaiban.
A 4Life Direct Kft. panaszkezelési szabályzatának tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, továbbá a panaszok teljes körű és határidőben történő megválaszolására vonatkozó kötelezettségének sem tett maradéktalanul eleget. Fentiek mellett a vizsgálat megállapította, hogy a többes ügynök a szerződések megkötését megelőzően nem minden esetben teljesítette teljeskörűen az ügyfelei felé fennálló, a biztosításközvetítőktől elvárt tájékoztatási kötelezettségét.
A feltárt jogsértések miatt az MNB a ma közzétett határozatában 15 millió forint felügyeleti és 2,6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a többes ügynökkel szemben, továbbá kötelezte a feltárt hiányosságok pótlására és a jogszabályszerű működés helyreállítására.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Állatorvosi rendelőből skálázható kkv – így épült fel a Petlegio tőkevonzó modellje
Nándorfi Zoltánt, a Petlegio vezetőjét és Bánfi Zoltánt, az MKIK Tőkealap-kezelő vezérigazgatóját kérdeztük.
-
Másokért tenni? A Lidl-nél igazán megéri!
A diszkontlánc ünnepi összefogásra hívja vásárlóit, hogy három partnerszervezetével összefogva támogassa a hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyát.
-
4,8 százalékos kamatot biztosít a Gránit Bank új prémium bankszámlája (x)
A napi kamatjóváírás miatt az EBKM 4,92 százalék.
-
3,5%-os kamatozású hitellel segíti a tudatos otthontervezést a Fundamenta megújult lakásszámlája (THM: 5,04–5,31%) (x)
Frissítette egyik legnépszerűbb termékét, az Otthontervező Lakásszámlát a Fundamenta, azzal a céllal, hogy még inkább megkönnyítse ügyfelei számára lakáscéljaik elérését.
-
A stílus maga az ember - már karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a Gránit Bank ügyfelei (x)
A Gránit Bank most azon ügyfeleinek, akiknek az ajánlására két további ügyfél számlát nyit a banknál december 19-ig, díjmentesen biztosít digitális fizetésre alkalmas karkötőt.








