Csökkent a magyar vállalkozások üzleti hangulata, miközben a beruházási kedv továbbra is mélyponton van.
A magas és közepes jövedelműek 89 és 87 százalékának van lakásbiztosítása, ugyanakkor az alacsony jövedelmi kategóriába tartozóknál is 69 százalék ez az arány - derült ki a K&H Csoport felméréséből.
A 30-59 éves magyar lakosság 83 százaléka lakásbiztosítással védi otthonát a balesetektől, káreseményektől - közölte a K&H Csoport. Közleményében a társaság idei harmadik negyedévben készített felmérésének eredményeit ismertetve idézték Kaszab Attilát, a K&H Biztosító vezérigazgató helyettesét és nem-életbiztosítási üzletágának vezetőjét, aki kiemelte:
a magas és közepes jövedelműek 89 és 87 százalékának van lakásbiztosítása, ugyanakkor az alacsony jövedelmi kategóriába tartozóknál is 69 százalék ez az arány.
Hozzátette, a saját lakásban élők 88 százaléka védi biztosítással a lakását. Ugyanakkor akik nem saját ingatlanban élnek, csak 69 százalékban kötöttek lakásbiztosítást, a bérleményben élők pedig csak 56 százalékban.
Emellett a megkérdezettek 64 százaléka a szomszédokkal összefogva figyeli egymás ingatlanait, 47 százalékuk pedig biztonsági ajtókkal, ablakokkal szerelte fel lakását. Utóbbiak aránya egyébként jelentősen nőtt a tavalyi és tavalyelőtti 41 valamint 38 százalékhoz képest.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A házőrző kutyák aránya évek óta valamivel 40 százalék felett van a kutatás szerint.
Tűz- és füstjelzőt az előző évekhez hasonlóan csak a megkérdezettek 17 százaléka szereltetett fel ingatlanjában, és saját tűzoltó készüléket is a korábbi évekkel azonos arányban a megkérdezettek több mint negyede említett idén - áll a közleményben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







