16 °C Budapest

Fizethetnek a biztosítók: milliárdos károkat okozott az elmúlt hetek szélvihara

2020. február 10. 13:03

Az elmúlt heti viharok nyomán közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. A társaságok úgy kalkulálnak, hogy az elkövetkező hetekben akár a milliárd forintot is elérheti a kifizetések összege.

Az elmúlt heti szélviharok pusztításai nyomán az észak-dunántúli megyéktől kezdve Békésig és Hajdú-Biharig érkeztek nagyszámú kárbejelentések a biztosítókhoz. A lakossági bejelentések mellett jelentős számban és nagyobb kárösszeget megjelölve futottak be ipari létesítmények illetve középületek megrongálódásáról szóló értesítések is. Az eddig összesen mintegy 9500 bejelentés nyomán a várható kárösszeg elérheti az egymilliárd forintot - írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az évnek ebben a szakában mind a kárbejelentések száma, mind pedig a várható kárösszeg szokatlanul nagynak számít. Tekintettel arra, hogy az elkövetkező napokban is nagy erejű szélviharokra kell felkészülni az ország több térségében, február hónap biztosítási szempontból előreláthatólag felzárkózik majd a hagyományos május-augusztusi viharszezon által okozott károkhoz. 

Az elmúlt tíz évben a nyári időszakban összesen egy és negyedmillió kárt regisztráltak a társaságok, több mint 86 milliárd forint értékben. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult közel százezer, egyéni és társasházak részéről  érkezett bejelentés nyomán. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)

A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. Több biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési lehetőséget is kialakított a honlapján, sőt, akár élő videós kárbejelentésre is van már lehetőség némelyiküknél. A kárszemléig - amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni - csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével. A kisebb összegű lezárt károk esetén számíthatunk arra, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek, mint a múlt heti viharok nyomán is tapasztalhatták a károsultak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A MABISZ ezúttal is arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után vizsgáljuk felül a biztosításunkat, nem lettünk-e alulbiztosítottak. Azaz a szerződéses összegünk elegendő lehet-e a helyreállításra avagy ingóságaink pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálat során érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyunkra a biztosítás, esetleg újabb fedezettel/fedezetekkel kell-e bővíteni a szerződésünket a megváltozott kockázati igény miatt.

A több mint négymilliónyi hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny: tizenkét társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások (otthonunk méretétől és típusától függően) már havi néhány ezer forintért is elérhetőek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?