13 °C Budapest

Aggasztó felmérés látott napvilágot: tényleg ez vár az albérletesekre?

2018. augusztus 9. 13:00

Az albérletnek kiadott lakások biztosítottsága jóval elmarad a tulajdonosok által lakottakétól: míg a lakástulajdonosok háromnegyede védi otthonát biztosítással, az albérleteknek csak kétharmada biztosított. Az ingóságok kapcsán még rosszabb az arány: az albérletek több mint felében egyáltalán nincs biztosítási védelem az albérlők személyes vagyontárgyaira.

Augusztus hagyományosan az albérletkeresés hónapja. Sok ezer egyetemista számára kell ilyenkor megtalálni a leginkább megfelelő lakhatási lehetőséget. Az albérlet kiválasztásánál a biztosítás megléte azonban nem feltétlenül kerül szóba, pedig számos kellemetlenségtől kímélheti meg magát később mind az albérlő, mind a lakás tulajdonosa, ha már a bérleti szerződés megkötésekor tisztázzák az ezzel kapcsolatos részleteket. 

Magyarországon a 18-59 éves korú lakosság ötöde érdekelt valamilyen módon az albérletekben: a válaszadók 6 százaléka kiadja otthonát, 13 százalékuk kivesz magának lakást, 1 százalék pedig ad és vesz is ki ingatlant. A 18-39 évesek 15 százaléka él albérletben, ugyanakkor az ötven évnél idősebbeknek mindössze 6 százaléka. További érdekesség, hogy a budapesti albérletben élők ugyanannyian vannak, mint az ország egyéb településein összesen - derült ki a Groupama Biztosító megbízásából az NRC kutató cég által készített országos reprezentatív felmérésből.

Míg a teljes magyar lakásállomány háromnegyede biztosított, úgy a kiadott ingatlanoknak csak 65 százaléka. Az albérletek felében (52%) a tulajdonosok kötnek biztosítást az ingatlanra, ennek hiányában az albérlőknek csak a hetede (14%) gondoskodik biztosításról. 

A felmérésből sajnos kiderült az is, hogy az albérletben így vagy úgy érdekeltek negyede nem is tudja, hogy egyáltalán rendelkeznek-e lakásbiztosítással

- hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója, majd hozzátette: "A megfelelő lakásbiztosítás megléte nem csak az albérlők érdeke, a bérbeadók számára is fontos, gyakran előfordul ugyanis, hogy a bérlők okoznak károkat a lakásban. Tipikus eset például, hogy figyelmetlenség miatt nyitva marad egy vízcsap, és a kiömlő víz eláztatja a padlót vagy netán az alattuk lévő ingatlant is."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ingóságok kapcsán még rosszabb a helyzet: a tulajdonosok 20 százaléka, a bérlők 23 százaléka rendelkezik csupán biztosítási szerződéssel. Az esetek 32 százalékában egyáltalán nincs szerződés, 25 százalék pedig nem tudja, van-e. 

A válaszokból kirajzolódott, hogy az albérletekben az ingatlanra inkább a tulajdonosok, az ingóságra pedig az albérlők kötnek biztosítást, összeségében azonban alacsonyabb arányban, mint a saját otthonok esetében. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy a bérelt lakásban élők közül sokan nem is tudják, hogy maguk is köthetnek lakásbiztosítást, akár csak az ingóságokra, mellyel biztosítási védelmet teremthetnek személyes tárgyaikra az albérletben is

 - tette hozzá a szakértő.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 11:52
A Media1 információi szerint megszűnik a Comedy Central Family nevű televíziós csatorna.
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem