A Nyugati tér és a Boráros tér közötti szakaszon a hagyományos parkolóhelyek egy részét villámparkolókká alakítják.
Májusban átlépte az 51 ezret, ezzel 2020 óta két és félszeresére nőtt a zöld rendszámmal ellátott autók száma Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton.
A közlemény szerint a cél az, hogy az ország a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiában foglaltak szerint 2050-re elérje a teljes klímasemlegességet, anélkül, hogy a gazdasági növekedés vagy a jólét veszélybe kerülne. Ebben fontos szerepet játszik a közlekedés zöldítése is, ami a teljes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felel.
"Az ország szén-dioxid-csökkentési céljainak elérése érdekében a közlekedés minden területén támogatjukk az elektromos járművek terjedését. Álláspontunk szerint a zöld átmenet esetében nem plusz terheket kell az emberekre róni, hanem például olyan pályázati konstrukciókat kialakítani, amelyekbe be tudjuk vonni a lakosságot, és hozzájárulnak a felmerülő költségek csökkentéséhez is" - idézi a közlemény Steiner Attila energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárt.
A közlekedésben használt megújuló energiaforrások részarányát illetően Magyarország már most a régióban a legjobban, az uniós átlag felett teljesít. Ezt tovább növelhetik a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv intézkedései, amelyek az elektromobilitás elterjedését ösztönzik - áll a közleményben. Az állami támogatásoknak köszönhetően az elektromos autók mellett mind többen választják az elektromos robogókat is a hagyományos, benzines társaik helyett és egyre népszerűbbek az elektromos rásegítésű kerékpárok is, amelyek vásárlásához minden hónap első felében lehet pályázni támogatásra - írta a TIM.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








