A lassulás jelei között szerepel az infláció csökkenése, az ipari termelés visszaesése, valamint a vállalati és lakossági hitelfelvétel csökkenése.

Van olyan autókereskedő, aki a 400 forintos árfolyam láttán nem is átárazta autóit, hanem “átmenetileg” euró árakat írt inkább ki. A Pénzcentrum a két legnagyobb hazai autóhirdetési portál szaértőit kérdezte arról, mi várható a piacon a háború és az elszálló forint hatására. Az szinte biztos, hogy olcsóbbak nem lesznek az autók, ám az érdeklődés is csökkent, sokan halasztják el a vásárlást. Kiderült, hogy már hazánkba is begyűrűzött az autóhiány.
Komoly csapást mért a háború és a bezuhanó forintárfolyam a magyar autópiacra: a legtöbb újautó importőr egy időre be is szüntette a szerződéskötéseket, mert jóval alacsonyabb euróval számoltak. Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint biztosan ki lehet jelenteni: az autó olcsóbb nem lesz, - a háborús helyzettől függetlenül is - legalább 8-10 százalékos áremelkedéssel számoltunk. Ennek egy része egyébként már január-februárban realizálódott.
A használtautóknál is egyértelmű drágulás várható a gyenge forint miatt. Kérdésünkre Katona Mátyás, a Használtautó.hu autópiaci szakértője kifejtette, ahogyan az orosz-ukrán háborúra sem számítottak az elemzők, úgy az autóforgalmazók sem készültek ilyen mértékű forintgyengülésre. A használt autók importja hasonlóan közvetlen viszonyban áll az euró/forint váltószámmal.
Van kereskedő, aki a 400 forintos árfolyam láttán nem is átárazta autóit, hanem “átmenetileg” euró árakat írt inkább ki
- számolt be a szakértő.
Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója is arról beszélt, hogy a gyenge forintárfolyam automatikusan beépül az importautók áraiba. Amennyiben az euróárfolyam tartósan a 380 forint feletti vagy közeli szinten áll, ez legalább 6-8 százalékos áremelkedés jelent, amelynek hatása hozzáadódik az alacsony kínálat miatt amúgy is felfelé mozgó átlagárakhoz.
Az árfolyamhatás pedig nem csupán az importált autók árát nyomja fel, hiszen ha a külföldről beszerzett autókhoz drágábban lehet hozzájutni, akkor az gyorsan átgyűrűzik a belföldi használtautók piacára is
- húzta alá.
Autót vennél? Találd meg a legjobb hitelajánlatokat a Pénzcentrum kalkulátorában!
Visszaeső kereslet a háború árnyékában
Megkérdeztük a szakértőket, hogy az év eddigi részében hogy alakult a használtautó-piac, illetve mire számíthatunk a háború kitörése, és a forint bezuhanása után.
Az év első két hónapjában jelentős intenzitást tapasztaltunk a használtautó-import területén: a közel 22 500 behozott használt személyautó 10 százalékkal haladta meg a tavaly ilyenkor látott mértéket. Amennyiben az euró tartósan a most látott árfolyamszinteken marad, itt néhány százalékos visszaesés biztosan bekövetkezhet
- vázolta Halász Bertalan. Hozzátette: más a helyzet az újautó-piacon: itt ezekben a hónapokban a félvezetők, illetve az orosz invázió miatt részben egyéb alkatrészhiány miatt is az elégtelen kínálat alakítja a piacot. Bár az árfolyam-változás itt is jelentős áremelkedéshez vezethet, az erős kereslet miatt a rendelkezésre álló készleteket magasabb áron is meg fogják venni a vásárlók - vagyis is érdemi változásra nem kell számítani.
Katona Mátyás arról beszélt, hogy az új személyautók forgalomba helyezésében február végéig a tavalyi évhez mérten 11,3, a még covid előtti időszakos 2020-as évhez mérten 17,2 százalékos elmaradás látható. Az importban tavalyihoz mérten egyelőre ugyan 9,9 százalékos a bővülés, ám 2020-hoz mérten 13,5 százalékos hiány mutatkozik a DATAHOUSE Kft. adatai szerint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az árfolyamemelkedés és mellette a borúsabb gazdasági kilátások további visszaesést prognosztizálnak. Az elmúlt két hétben a Használtautó.hu kereséseinél is visszaesés látszik, most nem az autóvásárlás az elsődleges
- tette hozzá. Mint a szakember rámutatott: két héttel a háború kirobbanása után is látszik a vásárlói érdeklődés visszaesése, ezt az árak komoly emelkedése jó eséllyel konzerválhatja.
Az autók piacán is recesszió várható, s hiába csökken a vevők tábora, a további alkatrészhiányok vélhetően még jelentősebb visszaesést fognak hozni a termelésben, így az autó továbbra is nem csupán drága, de a vártnál lassabban, korlátozottabb mértékben elérhető marad.
Halász Bertalan az orosz-ukrán háború kapcsán arról beszélt: bár hosszabb további ellátási nehézségeket is okozhat a háború, jelenleg azonban nagyobb hatást gyakorol az a tény, hogy a vásárlók egy elég széles köre elbizonytalanodott, és kivár, inkább elhalasztja nagyobb összegű beruházásait.
Jelen állás szerint az alacsony kínálathoz legalább átmeneti jelleggel alacsonyabb kereslet is társulni fog, ahogy az az oldalunkon indított keresések, és kapcsolatfelvételi számok alakulásában is látszik
- tette hozzá.
Magyarországra is begyűrűzött az autóhiány
A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a nyugaton már régóta jelenlév autóhiány bizony Magyarországra is begyűrűzött.
Gyakorlatilag a rendszerváltás óta nem tapasztalt módon nagyobb volt már a tavalyi évben is, idén is a kereslet, mint az autógyártók szállítási kapacitása. Egyes modellekre több mint egy év a várakozási idő, számos modell esetében fél év/egy év közötti. A legtöbbször hallott szó a chiphiány, ezt már eddig is kiegészítették, most még inkább ki fogják egészíteni egyéb alkatrészek is
- magyarázta Katona Mátyás. Hozzátette: nemcsak új autóból, de például gumiabroncsból sem lesz annyi a piacon, mint amennyire igény lenne. Az ellátási hiány további áremelkedéseket fog szülni, az autózás nem csak az üzemanyagárak elszállása miatt lesz egyre inkább luxus.
Halász Bertalan szerint az autóhiány eredménye volt a tavalyi, átlagosan 15-20 százalékos áremelkedés a használt autók szegmensében. Ennek oka leginkább az újautó-hiány átgyűrűzésében keresendő - az új autók akadozó forgalomba helyezésének esetén csúsznak a flottacserék, és nem jelennek meg a 3-4 éves autók sem a használt piacon a szokásos ütemben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


