Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a szomszédos országokénál.
![Aerial view of parked cars](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2021/12/1640175074-OozcV33ah_lg.jpg)
Rekordévet zárhat a magyar használtautó-piac, és jövőre méginkább felélénkülhet az import, hiszen még mindig komoly fennakadások vannak az autógyárakban. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértő szerint az árak is tovább emelkedhetnek. Aki új autót akart venni, de nem jutott neki, az a fiatalabb használt kocsik között nézelődik, és nem ritka, hogy az újkori árnál is magasabb összeget fizet érte. A várakozások szerint 2022-ben már kb. 2 millió forintba is kerülhet egy épkézláb használt autó.
Rekordon záthatja az évet a magyar használtautó-piac: Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a Pénzcentrum megkeresésére kifejtette, november végéig már mintegy 755 belföldi használt autó cserélt gazdát, és teljes évre ez a szám várhatón 820 ezer körül alakulhat - jóval a 2019-es eddigi rekordérték felett.
Mint a szakember az idei évet értékelve emondta, a használtautó-import mennyisége az év eddigi tizenegy hónapjában összesen 121 976 darab volt, ami 1,3 százalékkal meghaladja a tavaly ilyenkor regisztrált értéket.
Az időszak érdekessége, hogy az első negyedévben az importált használt autók mennyisége még 18 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értékektől. A megnövekedett kereslet miatt mára bizonyossá vált, hogy 2021-ben a tavalyi 130 430-nál több használt autó áramlik majd az országba
- vázolta. Mind a belföldi, mind az importált használt autók piacát az mozgatta az év második felében, autóipart is sújtó félvezetőhiány miatt az újautó-kereskedők képtelenek kielégíteni a koronavírus első hullámai után ismét megerősödő keresletet.
A visszaeső termelés miatt jelentős várólisták alakultak ki, miközben a listaárak is megugrottak. Ennek hatására az eredetileg új autó vásárlását tervezők komoly hányada a használtautó-piacon próbálja megtalálni új járművét.
- mutatott rá Halász Bertalan, majd arról beszélt, életkori összetételben nem történt jelentős változás a behozott autók körében:
az importált autók közel kétharmadának életkora meghaladja a 10 évet, és legalább 15 éves az állomány mintegy 40 százaléka.
A 2022-es kilátások kapcsán a szakértő arról beszélt, tekintettel arra, hogy az év első felében mindenképpen fennmarad a félvezetőhiány miatt kialakult pótlólagos kereslet ebben a szegmensben, arra számíthatunk, hogy a jövő évi használtautó-import az idénre várható 132 ezer darab/év szintet is meghaladhatja majd.
Ezt persze befolyásolhatják esetleges szabályozói beavatkozások (az öreg, szennyező autók behozatalának visszafogása érdekében), de nem tartjuk valószínűnek, hogy ilyen lépésre éppen most, az újautó-szegmens beszűkülése idején kerítenének sort.
Az újautó-piacon bekövetkezett visszaesés és a használtimport újbóli felpörgése logikus módon negatív hatást fog gyakorolni a hazai autópark átlagéletkorára is.
Ez a tavaly év végi 14,7 évről idén év végére akár átlépheti a kerek 15 éves értéket is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Újkori árnál is drágábbak a fiatal autók
A szakértő arról beszélt, 2020-ban a használtautó-vásárlók egy jelentős része számára fontos szempont volt, hogy a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében a család rendelkezzen egy második autóval is. Ekkor a még járóképes, öregebb autók iránt is jelentős kereslet-emelkedés indult.
Idén ezzel szemben azt láthatjuk, hogy az új autókat keresők közül jelentek meg újonnan jelentős számban a használtautó-piacon, ők pedig a minél fiatalabb, minél kevesebbet futott, lehetőleg még garanciás autókat keresik, amivel jelentősen, akár az újkori áraik fölé is fel tudják pörgetni ezeknek az autóknak az árait
- mondta a vezérigazgató, aki szerint immár szinte biztos, hogy a félvezetőhiány legalább a jövő év második feléig kitart majd, így a következő fél évben - erőteljes szabályozói változások híján - a használtautó-import aktivitása tartósan magas szintre áll be.
A használtautó-éhséget az sem csillapítja majd számottevően, hogy a megnövekedett kereslet ebben a szegmensben is alaposan megemelte az árakat:
nem ritka, hogy ugyanolyan paraméterekkel rendelkező autó ma 20-25 százalékkal drágább, mint egy évvel korábban, és ezeket az árszinteket a magas szinten maradó kereslet továbbra is fenntartja, esetleg még kismértékben tovább is növelheti - húzta alá Halász Bertalan.
Korábbi cikkünkben a piaci szakértők arra mutattak rám, hogy ma Magyarországon 1,5 millió forintos ár alatt elég nagy kihívás épkézláb használt autót találni. És a vezérigazgató szerint várhatóan jövőre is mélyebbre kell majd a zsebbe nyúlni, ha megfelelő állapotú használt autót szeretnénk vásárolni.
Ha további 5-10 százalékos drágulással számolunk, akkor az alsó érték várhatóan egyre inkább a 2 milliós érték felé mozdul majd el 2022-ben
- vetítette előre a szakértő.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)