Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó biztonsági őrként vállalt másodállást a budapesti bulinegyedben.
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért Izrael védelmében, amennyiben szükségessé válna – az elnök erről pénteken beszélt egy interjúban.
Donald Trump a Fox News hírtelevízió újságírójának adott telefoninterjúban elmondta, hogy tudomása volt az Izrael által tervezett Irán elleni légicsapásról, de megismételte, hogy abban az Egyesült Államoknak nem volt része.
Az interjúban azt is kifejtette, hogy a légicsapástól azt várja, hogy ismét a tárgyalóasztalhoz kényszeríti a teheráni vezetést nukleáris programjának lezárásáról. Az elnök arról is beszámolt, hogy az elmúlt napokban többször beszélt telefonon Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.
A két politikus hétfői telefonbeszélgetéséről a hét elején hivatalos bejelentés is született, ami szerint akkor Donald Trump még próbálta lebeszélni az izraeli kormányfőt az Irán elleni támadásról, az amerikai-iráni diplomáciai tárgyalások eredményességében bízva.
Az elnök szerdán már úgy nyilatkozott, hogy meggyőződése szerint a tárgyalásokon Irán nem mutatkozik együttműködőnek. Donald Trump a The Wall Street Journal napilapnak adott pénteki interjúban is arról beszélt, hogy tudomása volt az izraeli támadás tervéről, de ahhoz nem adta beleegyezését. Izraeli források szerint Donald Trump és Netanjahu között pénteken tervben van telefonos egyeztetés.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Fehér Házban washingtoni idő szerint a késő délelőtti órákban Donald Trump vezetésével összeült a Nemzetbiztonsági Tanács. Amerikai tisztségviselők pénteken arról számoltak be, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjébe, Izrael partjainak közelébe vezényeltek két amerikai hadihajót arra az esetre, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







