12 °C Budapest

Meglepően naprakészek vagyunk, ha technológiáról van szó

2017. január 16. 11:03

A magyarok nagy része reálisan látja a közlekedésben várható technológiai fejlődést. Az elektromos kerékpárok és hibrid autók pár éven belüli elterjedésére például a magyarok közel fele számít.

Folyamatosan hallani a közlekedésben várható változásokról, köztük a hibrid és villanyautókról, valamint az autonóm és robotok vezette járművekről. A K&H biztos jövő indexének harmadik negyedéves eredményei szerint a magyarok nagy része tisztában van a különböző technológiai megoldások fejlődésével. 

A megkérdezettek közel fele szerint a következő pár évben az elektromos rásegítéssel működő kerékpárok, valamint a hagyományos és elektromos motorral szerelt, úgynevezett hibrid autók elterjedése a legvalószínűbb.

A korábbi felméréshez képest fontos változás, hogy míg 2015-ben a hibridek elterjedését 41 százalék tartotta valószínűnek, 2016-ban már 46 százalékos volt az arányuk. A hibrid autók elterjedésében az átlagnál nagyobb arányban bíznak a férfiak, a budapestiek és a magasabb végzettségűek. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a magától beparkoló autók kerültek: a megkérdezettek 40 százaléka szerint ezek is mindennaposak lesznek a következő években.

A tisztán elektromos autók csak a válaszadók negyede szerint terjedhetnek el pár éven belül, 59 százalékuk úgy véli, ehhez évtizedekre van szükség. Még kevesebben, mindössze 16 százalék lát esélyt a sofőr nélkül közlekedő - önvezető - autók elterjedésére a következő években, igaz, arányuk 2015-ben még csak 10 százalék volt. A többség - a megkérdezettek 41 százaléka - évtizedes távlatban látja reálisnak azt, hogy az önvezető autók mindennapossá váljanak az utakon. Ugyanakkor jelentős, 31 százalékos volt azoknak az aránya, akik szerint az önvezető autókat kevesen fogják használni. 

A technológiai fejlődésen alapuló új közlekedési megoldások (elektromos rásegítésű kerékpár, magától parkoló autó, hibrid és tisztán elektromos autó) kevesek szerint vallanak majd kudarcot, ugyanakkor az önvezető autókkal szemben szkeptikusak a legtöbben: 12 százalékuk szerint nem hoz majd áttörő sikert ez a fajta technológiai újítás. 

Eltűnhetnek a hagyományos autóbiztosítások?

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, és a társaság nem-életbiztosítási vezetője szerint a felmérés azt mutatja, hogy a magyarok többsége reálisan látja a különböző megoldások várható elterjedését. A szakember szerint nehéz pontos prognózist adni a jövőre nézve, mert nagyon gyors a fejlődés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Várhatóan 2020-ig a legnagyobb autógyártók megjelennek a saját intelligens megoldásaikkal. Fontos azonban, hogy az önvezető járművek elterjedését megalapozó megoldások térnyeréséhez szükség van a pontos jogi szabályozásra, amelynek első rendelkezései már 2020-ra megszülethetnek. Mindemellett az autók közötti kommunikációt lehetővé tevő rendszerek is kísérleti fázisban vannak, és további fejlesztésükre van szükség" 

- mondta Kaszab Attila. 

A szakember szerint a közlekedésben várható változások a biztosítási piacot is kihívás elé állítják, egyben lehetőséget is nyújtanak a szektornak. A K&H arra számít, hogy következő évtizedekben a klasszikus gépjármű-biztosítások átalakulnak: helyüket teljes körű szolgáltatásokon alapuló konstrukciók vehetik át. A rendkívül gyors fejlődéssel a biztosítási piac szereplőinek lépést kell tartania, különben könnyen jelentős versenyhátrányba kerülhetnek.

Címlapkép: Shutterstock

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem