Május közepére kritikus szintre, mindössze 66 centiméterre süllyedt a Velencei-tó vízszintje.
Négy halálos áldozatot követelt és több mint 1300 ember evakuálását tette szükségessé a Dél-Koreában tomboló rendkívüli esőzés, miközben a hatóságok figyelmeztetnek, hogy a szokatlan időjárás folytatódni fog.
A BBC szerint áldozatok között két nyolcvanas éveiben járó férfi van. A hatóságok szerint egyikük valószínűleg háza pincéjéből próbálta kiszivattyúzni az árvizet. A harmadik áldozat akkor vesztette életét, amikor egy fal rádőlt az autójára. Nem sokkal korábban felhívta feleségét, közölve, hogy járművét "elsodorja a víz". A negyedik áldozat szívrohamban hunyt el.
A dél-koreai kormány a rendkívüli csapadékmennyiség miatt a legmagasabb szintre emelte az időjárással kapcsolatos katasztrófa-riasztást. A legsúlyosabban érintett nyugati parti Seosan városában fél nap alatt több mint 400 mm eső esett, amit a meteorológiai szolgálat évszázadonként egyszer előforduló eseménynek nevezett.
A közösségi médiában megosztott fotók és videók elárasztott járműveket és otthonokat mutatnak, ahol bútorok úsznak a vízben. Kim Ha-min, egy gwangjui kávézó 26 éves tulajdonosa elmondta, hogy be kellett zárnia üzletét az áradás miatt: "Kiszivattyúztam a vizet, de a csatornákból jövő szag olyan rossz, hogy nem tudok kinyitni."
Az országban több sérülésről is beszámoltak, köztük két ember hipotermia miatt, ketten pedig lábtörést szenvedtek. Csütörtökön helyi idő szerint 16 óráig több mint 1300 embert kellett evakuálni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy kerüljék a folyópartokat, meredek lejtőket és földalatti helyiségeket, mivel továbbra is magas a földcsuszamlások és villámárvizek kockázata. A dél-koreai meteorológiai szolgálat szerint az északnyugatról érkező száraz levegő keveredett a délről érkező forró és párás levegővel, ami különösen nagy esőfelhőket eredményezett.
Az előrejelzések szerint azonban jövő héten visszatérnek a magas hőmérsékletek, és hőhullám is előfordulhat.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








