Új turisztikai mentőövet dobna a látogatóknak Parajd: a tavalyi bányakatasztrófa után most ingyenes fürdőbelépőkkel próbálják újra fellendíteni a település idegenforgalmát.
Az ősz csúcstermékeivel robbant akciót a Lidl és az Aldi: 1-2 napig lesz elérhető, nagy roham várható
A Lidl a szelídgesztenyét, az Aldi a kökényt árazza le brutálisan a 42. héten. Az akciók mindkét esetben nagyok, de csak 1-2 napig lesznek elérhetők.
Ahogy azt már megszokhattuk a diszkontok kevéssé ülnek a babérjaikon. Ezúttal két nagy versenytárs, a Lidl és az Aldi akciós szóróanyagában is találtunk egy-egy exkluzív, kifejezetten az évszakhoz méltó akciót. A Lild akciós ajánlata nem más mint a szelídgesztenye, amit október 19-20-án 3990 forint helyett 2990 forintos kilós áron lehet majd megvásárolni. Viszont csak Lidl Plus kártyával.
Ezzel párhuzamosan az Aldi a kökénnyel száll be a különleges termékek csatájába, ők ugyanis ezt a terméket akciózták le brutálisan. Egészen pontosan a diszkont hálózatában október 19-én, szombaton egy 150 grammos csomag 699 forint helyett 399 forintba fog kerülni. A kökény ráadásul hazai termés és frissen szállítják.

Mit érdemes tudni a szóban forgó termésekről?
Jó, ha tudod a gesztenyéről
A szelídgesztenye (Castanea sativa) a Földközi-tenger térségében gyakran termesztett makktermésű növény, valószínűleg Délkelet-Európa hegyvidékeiről származik. A rómaiak terjesztették el a Kárpát-medencében és a Brit-szigeteken is. Termése, az édeskés gesztenye, egy tüskés burokban, a kupacsban fejlődik, amelyet eltávolítva hozzáférünk a kemény héjú makkhoz, amely téli csemegének számít.
A rómaiak a gesztenyét a görög Kasztanaia városáról nevezték el, és tartós táplálékként nagyra becsülték, különösen a légiók hadjáratain. A „gesztenye” magyar szó valószínűleg a török „k’estane” kifejezésből ered, és egészen a 17. századig a szelídgesztenyére utalt, míg a vadgesztenye később érkezett Magyarországra. A szelídgesztenye fák egy része elvadult, de néhány római kori gesztenyeliget ma is megtalálható például a Börzsönyben és az Alpokalján. Az érett gesztenyét szeptember végétől október végéig szüretelik, és a boltokban február végéig kapható.
Mi a különbség a vadgesztenye és a szelídgesztenye között?
A tévhitekkel ellentétben a vadgesztenye nem a szelídgesztenye „elvadult” verziója, egy teljesen különálló növényről van szó. Míg a szelídgesztenye a bükkfafélék családjába tartozik, addig a vadgesztenyét a szappanfafélék családjába soroljuk. A vadgesztenyék az egész északi félgömbön elterjedt növények, itthon, a Kárpát-medence térségében általában a közönséges vadgesztenyével és a hússzínű vadgesztenyével találkozhatunk. A szelídgesztenye közkedvelt, ízletes csemege, a vadgesztenye termése viszont mérgező, emberi fogyasztásra nem alkalmas – ellenben árnyékot adó díszfaként az egyik legnépszerűbb kerti- és parknövényként tartjuk számon.
Mit érdemes tudni a kökényről?
A kökény termése sötétkék, gömbölyű bogyó, nagy magja a gyümölcshússal van összenőve. Szeptember végétől novemberig lehet gyűjteni. Csak néhány fagyos éjszaka után veszíti el fanyar és savanyú ízét. Ha azonban erre várunk, lemaradhatunk róla, mert a madarak is imádják, ezért érdemes az érett gyümölcsöket minél hamarabb leszedni, és otthon a mélyhűtőbe eltéve biztosíthatjuk a faggyal járó teljes érettséget.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nyersen is fogyaszthatjuk, de készíthetünk belőle gyümölcslevet, chutney-t vagy akár pálinkát is. A szárított kökényt gyógyteának is használják. Bimbójából vértisztító, fogyást elősegítő teát főznek. A virágzata teaként hashajtó, a terméséből készült lekvár viszont hasfogó. Népi gyógyászatban vérnyomáscsökkentőként is használják.
Kutatás az előrehozott szezonális akciókról
Évek óta megfogyelhető trend, hogy egyre korábbra hozzák a kereskedelmi láncok a szezonális ajánlataikat. Így egyre gyakoribb, hogy már szeptember végén megjelennek a boltok polcain a karácsonyi desszertek, a puszedlik, a fahéjas kekszek, egy-egy divatos karácsonyi manó, sőt akár a püspökkenyér is. A bátrabb kerekedők pedig már augusztus végén ledobják a karácsonyi bombát. Te mit gondolsz erről a kereskedelmi gyakorlatról? A Pézcentrum és a Debreceni Egyetem friss kutatásában arra keressük a választ, mit gondolnak a vásárlók arról, hogy enyire siet a kereskedők órája. Kérjük, töltsd ki az alábbi kérdőívet!
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








