18 °C Budapest
Woman Holding Empty Basket in supermarket

Újabb kegyetlen drágulás a magyar boltokban: ezeknek a termékeknek 20-40 százalékkal nőtt az ára

2021. június 9. 11:02

Az elmúlt egy évben brutálisan megdrágult (majd 40 százalékkal) a benzin és a gázolaj literének az ára is, de azért jócskán akadtak olyan élelmiszerek is, amiknek az árcédulája több mint 20 százalékkal mutatott magasabb árat idén májusban, mint tavaly tavasszal. Egy hónapos időintervallumon, tehát idén áprilisról májusra nézve pedig a fejes káposzta és a burgonya rajongói foghatják a fejüket.

A KSH friss elemzése szerint 2021 májusában a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Kiderült azt is, hogy az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. De azért ezeken a termékkategóriákon kívül bőven akadtak olyan termékek is, amiknek az ára 1 év távlatában jócskán kilőtt.

Mely termékek drágultak a legjobban az elmúlt egy évben?

A KSH majd 180 termék/szolgáltatást bemutató listája szerint 2020 május - 2021 május között a 95 oktánszámú ólommentes autóbenzin literének az ára emelkedett a legjobban. Egy év alatt 311 forintról 434 forintra. Ez összességében

40 százalékos drágulást jelent, ami 8-szor akkora, mint a fogyasztói árak átlagos 5,1 százalékos emelkedése.

A vizsgált időszak másik nagy vesztese a + - 6D, antireflex réteg és felület keményítés nélkül műanyag szemüveglencse volt. Ez a termék ma 37 százalékkal kerül többe, mint egy éve ilyenkor. Aminek következtében most 9 710 forintot kell átlagosan kifizetni érte, a tavalyi 7 110 forinthoz képest. A drágulás nagy áldozata lett a 95-ös benzin mellett a gázolaj litere is, ami 31 százalékkal drágult. Miközben egy átlagos 1 órás parkolás a település központjában idén májusban már átlagosan 102 forintba kerül a tavalyi 78-hoz képest.

A listán látszik, hogy az élelmiszerek között is voltak azért olyan termékek, amikért manapság jóval mélyebbre kell nyúlni a zsebekben. A napraforgó-étolaj litere például több mint 30 százalékkal drágább most, mint tavaly ilyenkor, miközben az akácméz kilójáért 28 százalékkal kell idén májusban többet fizetni, mint tavaly tavasszal. Ezeken felül ráadásul a korai burgonya és az uborka kilója is több mint 20 százalékkal emelkedett egy év távlatában.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ugyanekkora mértékben nőtt a listában szereplő két cigaretta márka ára is, ahogy látjuk, a Sopianae és a Multifilter is több mint 20 százalékkal drágább most, mint tavaly májusban. Ami azt eredményezi, hogy egy doboz ezekből már 1 650 – 1 690 forintba kerül. A top 10-es listához nagyon közel, majdnem 20 százalékkal (18,5%) emelkedett a felkaros, LCD kijelzős férnyomásmérők átlagos ára. De ugyanígy a digitális lázmérők is 16 százalékkal drágábbak idén, mint tavaly ilyenkor.

A havi drágulás is magas

A friss adatokból kiolvasható az is, hogy 2021 áprilisa és májusa között legjobban a fejes káposzta kilója drágult, összesen 13 százalékkal. Ennek következtében a tétel kilós átlagára 284 forintról 321-re ugrott. Majdnem ekkorát ugrott a kései burgonya kilós átlagára is, ami áprilisban még 233, májusban viszont már 261 forint volt.

A havi csúcsdrágulók listájára ez éllovasok mögött felfért még a műbor női szandál, illetve a felkaros vérnyomásmérő is. Miközben majdnem 10 százalékkal emelkedett a vékony hosszú ujjú akril női pulóverek átlagára is. Mindezeken felül drágább lett még a narancs, a szállodai ellátás, de még a vöröshagyma, a körte és a frottírtörülköző is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm