7 °C Budapest
Portré egy idősebb férfi otthonában, amint a postán kapott levelet olvassa - háztartási koncepciók

Rengeteg adózót keres meg a NAV: ez áll a levélben, muszáj intézkedni

2025. március 30. 14:04 2 perc

Az idén februárban elindított első adategyeztetések alapján bevált az újfajta eljárás, valamennyi megszólított adózó önként korrigálta korábbi hibáit, így mulasztási bírságot végül egyetlen esetben sem kellett kiszabni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A közlemény szerint 2025-től már adategyeztetési eljárásban is vizsgálhatja a NAV, ha az adózók által szolgáltatott különböző adatokban eltérésekre bukkan kockázatelemzései során. Az új jogintézmény lényege, hogy az egyébként többségében jogkövető adózók először lehetőséget kapnak az eltérésből eredő hibák kijavítására, és saját hatáskörben, saját üzletpolitikájuk, számvitelük rendszerében igazíthatják ki az adateltéréseket.

A NAV arra számít, hogy az új típusú eljárásnak köszönhetően az ellenőrzési erőforrásokat még jobban lehet a csalárd cégek kiszűrésére koncentrálni, a jogkövetőket pedig megkíméli az ellenőrzési procedúrától.

A februári piloteljárásban az adóhatóság célzott kockázatelemzéssel azokat a cégeket szűrte ki, amelyek online számlaadat-szolgáltatásai és az áfabevallásokban szereplő értékesítési adatai eltértek, vagyis amelyeknek az online számla és online pénztárgép forgalma jóval magasabb volt, mint a bevallott értékesítés összege.

Az adategyeztetési felhívást valamennyi megkeresett adózó átvette, és 15 napos határidőn belül eleget is tett válaszadási kötelezettségének az Ügyfélportálon erre a célra kialakított felületen. Az eltérések tisztázása során vagy az áfabevallásukat önellenőrizték, vagy az adatszolgáltatásukat javították - ismertette a NAV.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az adategyeztetési eljárás partnerként kezeli a jogkövető adózókat, az adóhivatal elsőként őket kérdezi meg a hiba okáról, és lehetőséget biztosít a javításra is, szankciók nélkül. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet: ha az érintett a felhívásra 15 napon belül nem reagál, a bírság 300 ezer forint. Abban az esetben, ha az együttműködés, a javítás elmarad, revízió is indulhat.

A NAV új, partnerközpontú gazdaságfehérítő eszköze a költségvetési bevételek biztosításán és a csalárd adózók kiszűrésén túl a hivatal rendelkezésére álló adatok minőségét is javítja, a tranzakcióalapú adatok, a digitalizált bevallási folyamatok pedig összességében az adózók adminisztrációs terheit csökkentik - jelezték a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?