A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
Megjelent a Magyar Közlönyben az aláírt kata-törvény, és úgy tűnik, súlyos hiba maradt benne.
Immár a Magyar Közlönyben is elérhető a tegnap a köztársasági elnök által is aláírt, mindössze egy hete elfogadott új törvény a kata átírásáról. A törvény indokolásában az szerepel, hogy azért volt szükség az új jogszabályra, mert a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés záloga és egyben a társadalmi jólét forrása az értékteremtő munka, ugyanakkor elismerve annak fontosságát, hogy indokolt a legkisebb gazdasági teljesítményű, saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal közvetlenül a lakosságot kiszolgáló egyéni vállalkozások adózási feltételeinek javítása az igazságos közteherviselés követelményeinek megfelelően, szükség volt a módosításra.
A Magyar Könyvelők Országos Szövetsége facebook-posztjában azonban egy komoly hiányosságra hívta fel a figyelmet. Mint írják, a törvény szövegének az átalányadózásra való áttéréséről szóló része (új KATA tv. 15.§ (2)), már augusztus elsején, vagyis két héten belül hatályba is lép, amely lerontja a régi KATA törvény idevágó passzusát: így az átalányadózás nem lenne 2022.09.01-től választható, csak 2022.01.01-re visszamenőlegesen, vagy 2023.01.01-től. Ez azt jelentené, hogy az átalányadózást, ha nem érkezik módosítás addig, visszamenőlegesen kell választani, ami máris rengeteg pénzbe kerülne a kisadózóknak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







