A lakosság 85%-a támogatja, hogy a dolgozók maguk dönthessenek arról, mikor és mennyit dolgoznak.
Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke aláírta hétfő délután aláírta a katatörvény módosítását, jelentette be Facebook oldalán.
Egy héttel ezelőtt, július 11-én nyújtották be a katatörvény módosítását, amit kivételes eljárásban másnap meg is szavazott a parlament. Ennek értelmében a katázók mostantól nem adhatnak számlát cégeknek, kizárva ezzel közel 400 ezer katázónak a háromnegyedét az adónemből.
Ezt a módosítást fogadta el ma Novák Katalin köztársasági elnök, így szeptembertől több százezer katázó lesz kénytelen áttérni más adónemre.
Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam. Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam. A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható
– áll Novák Katalin Facebook oldalán. A köztársasági elnök posztjában elismerte, hogy sokak számára nehézségeket fog jelenteni az új helyzet, de arról tájékoztatta követőit, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok fognak születni a felmerülő kérdésekre.
Rendkívüli időket élünk. A háború nyomában járó gazdasági válság felforgatja hétköznapjainkat. Rajtunk kívül álló erők kiszámíthatatlanná teszik a jövőt. Magyarország biztonságát az államháztartás, a költségvetés stabilitása is megalapozza. Válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együttérző szívre van szükség. Helyes, ha ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– zárta gondolatmenetét.
Fotó: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







