Te meg tudnád mondani, melyik megyeszékhelyen a legnagyobb az ott élő nők aránya, hány nő dolgozik a mezőgazdaság területén, vagy
Küzdelmes éven van túl a hazai vendéglátás, de a szektorban talán a cukrászdák vészelték át a legkisebb kárral a tavalyi évet, és ezen belül is a vidéki helyek működtek a legjobban – árulta el a HelloVidéknek Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke.
Országosan szélsőséges különbségek voltak, a cukrász szakma tud olyan üzletről, ami a pandémia miatt zárt be, de ismernek olyan cukrászdákat is, akik a 2019-es forgalmukhoz képest 2020-ban még növekedni is tudtak.
"Természetesen ebből volt kevesebb, a többség 30-40% közötti forgalomcsökkenéssel zárta a tavalyi évet, ami nem egy sikertörténet, de az ágazatban igazán jó eredménynek számít. Általában a vidéki, kisebb városokban üzemeltett cukrászdák tudtak nagyobb forgalmakat realizálni. A budapesti és a vidéki nagyvárosokban – főleg az egyetemi városokban – leginkább a túlélésért küzdöttek" - mondta Erdélyi Balázs.
Kisebb településeken a jól bevezetett cukrászdáknál, ahol komoly törzsvásárlói vendégkörrel rendelkeztek a pandémia előtt is, a vendégek a nehézségek ellenére is kitartottak a kedvenc üzletük mellett. Nem tudunk elég hálásak lenni ezért, a vendégek életben tartották a legtöbb cukrászdát. Szerencsére az elviteles értékesítés nem idegen a cukrászdák életében, így viszonylag zökkenőmentesen tudtak üzemelni
- tette hozzá szakmai a elnök.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezzel együtt is, a legtöbb cukrászda már várta a terasznyitást. A legtöbb cukrászdában megpróbálták megnövelni a teraszok befogadóképességét, több bútorral, nagyobb területen, hogy a biztonsági távolságot a megnövekedett vendégszám mellett is be tudják tartani. További részletek a HelloVidék cikkében.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







