Visszatért a magyarok vállalkozási kedve? Egyre többen vágnak bele valami újba

Visszatért a magyarok vállalkozási kedve? Egyre többen vágnak bele valami újba

2021. április 13. 18:32

Magas szinten stabilizálódik a hazai cégalapítások száma, 2021 márciusában 3044 új magyarországi társas vállalkozás került bejegyzésre.

Közel egy éve dinamikusan emelkedik Magyarországon a cégbejegyzések száma, 2-3 havonta dőltek meg a havi cégalapítási rekordok az elmúlt időszakban. 2021 márciusa azonban cégalapítási szempontból már zsinórban a harmadik hónap, ami elmarad a rekordmagas 2020 decemberi cégalapítási értéktől, tehát a cégbejegyzési rekordok sora úgy tűnik, nem folytatódik. Ezzel együtt a márciusi cégbejegyzés még mindig nagyon magasnak számít. Egy hónap alatt 3044 új társas vállalkozás jött létre, ami 26 százalékkal magasabb a szintén magas bázisnak számító 2020-as havi átlagos cégalapítási értéktől.

A magas havi cégalapítási érték ugyanakkor csak az elmúlt néhány év tükrében számít kiemelkedőnek. A 2008-as válságot követő 4 évben például havonta 4 ezer cég is indult az országban, 1998-ban pedig 5 ezer felett volt a havi cégalapítási átlag. Nehéz ugyanakkor a mostani adatsort a korábbi évek adataihoz mérni, hiszen teljesen más gazdasági és szabályozási környezet jellemezte akkor az országot.

A magas cégbejegyzési számok mellett a cégtörlések száma továbbra is rekordalacsony szinten van, elsősorban a kényszertörlések szüneteltetése miatt. 2021 márciusában csupán 1430 társas vállalkozás került törlésre, ami az elmúlt 10 év legalacsonyabb értéke. A magas cégalapítási érték és az alacsony cégtörlések eredőjeként tovább növekedett a cégbázis. Jelenleg 521 ezer társas vállalkozás működik Magyarországon.

A mostani erős cégalapítási érték jelentős részben a koronavírus okozta gazdasági válságnak és gazdasági átrendeződésnek köszönhető. Sok vállalkozó próbál szerencsét új területeken kényszerből, vagy épp az új lehetőségek miatt. A 2021-es KATA szigorítás is elvileg terelhet egyéni vállalkozókat a társas vállalkozások irányába, de az adatok alapján ez nem jellemző. 2021 márciusában 7700 új egyéni vállalkozó jött létre Magyarországon, ami nemcsak az induló társas vállalkozások számát haladja meg, hanem növekedő trendet mutat az elmúlt hónap adatait vizsgálva is. Jelenleg mintegy 567 ezer egyéni vállalkozó működik az országban és számuk folyamatosan növekszik.

A cégbázis szempontjából negatívum, hogy a társas vállalkozások körében a megszüntetésre irányuló eljárások között tovább nőt a felszámolási eljárások száma. Márciusban 439 újonnan induló felszámolási eljárás került közzétételre, ezzel már 5. hónapja folyamatosan emelkedik a felszámolási érték. A mostani felszámolási érték ugyan több éves távlatot nézve még nem számít kiemelkedően magasnak, de a 2020-as havi átlagot 23 százalékkal meghaladja. A magas felszámolási arány a hátrahagyott tartozások miatt veszélyezteti a cégbázist, így a jelenlegi trend nem túl szerencsés. A végelszámolási eljárások száma az év eleji rekordok után már valamelyest normalizálódott, egy hónap alatt „csak” 738 ilyen eljárás indult. Az érték ugyanakkor még mindig valamivel magasabb, mint a koronavírus előtti időszakban, tehát sokan zárják be a vállalkozásukat továbbra is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megszüntetésre irányuló eljárások mellett márciusban 3424 vállalkozás ellen indul végrehajtás. A szám abszolút értékben magasnak számít, a korábbi évek adataihoz képest és a válsághelyzetet figyelembe véve azonban még pozitívnak is mondható.

Úgy tűnik, a gazdaság lassan, de lábadozik a 2020-as tavaszi sokk után. A februári ipari termelés volumene például 1,9 százalékkal meg is haladta az előző év azonos időszakát, de fellélegezni még kicsit korai lenne. A válságnak, korlátozásoknak jobban kitett vállalkozások, ágazatok továbbra is rendkívül nehéz helyzetben vannak. A járvány lecsengését továbbra is sokan várják, de nem biztos, hogy minden vállalkozás ki tudja húzni addig. A járvány utáni cégbázis egész biztosan komoly különbségeket mutat majd a koronavírus előtti időszakhoz képest. Nemcsak a fogyasztási szokások átrendeződése és cégmegszűnések miatt lesz érdekes 2021, hanem a felvásárlások, tulajdonosok cseréje, piaci részesedések átalakulása is nagyobb arányban várható majd az idei év során.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) márciusi értéke átlagosan 11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Tolna megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Békés megye produkálta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Így győzheted le a tomboló inflációt: rengeteg magyar keresi szét magát ezzel a módszerrel

Egy vállalat sikeressége mérettől függetlenül több dolgon múlhat, azonban a sikeres marketing igazán erőssé teheti azt, válság esetén is.

Ez lenne a siker kulcsa? Sok magyar még mindig alábecsüli ezt az eszközt

Ezt mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz egy start-up finanszírozásába, kezdő vállalkozóként.

Csendes gyilkos pusztítja tömegével a magyarokat: sok apróságon múlhat, megúszod-e

A magyar felnőttek mintegy 60 százaléka fél attól, hogy élete során rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála.

Közösségi finanszírozás – alternatív, kockázatmentes út az üzleti célok megvalósítása felé (x)

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai induló vagy bővülni kívánó vállalkozások: nehezen előrejelezhető egy-egy termék vagy fejlesztés várható sikere vagy megtérülése.

NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 9. kedd
Emőd
32. hét
Augusztus 9.
Az állatkertek napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?