Az eredeti megállapodás 2026-ra 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, ehhez képest az idei év első felében a hazai GDP mindössze 1,7 százalékkal bővült.
Április második felétől igényelhetik a 11 meghatározott ágazatban tevékenykedő vállalkozások a minimálbér-emelés végrehajtása miatt megnövekedett terheik csökkentését szolgáló támogatást, amit várhatóan májustól kapnak meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kormány március 27-i ülésén döntött a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének egyes ágazatokban történő támogatásáról. A döntés szerint abban a 11 ágazatban kerül sor a legkisebb bérek emelésének első félévi költségének támogatására, amelyekről tavaly év végén megállapodás jött létre a kormány és a Versenyszféra Állandó Konzultációs Fórumán.
A kormány intézkedésének következtében a minimálbér emelésére leginkább érzékeny munkahelyeken 260 ezer fő munkahelyének a megőrzése biztosítható.
A támogatásról a kormányrendeletben részletezettek szerint a munkáltató által benyújtott kérelem alapján a munkaügyi központ dönt. A vonatkozó jogszabályok hatályba lépését követően várhatóan már április második felétől lehet majd a kérelmeket benyújtani.
A folyamatos elbírálást követően előre láthatóan májustól kapják meg a vállalkozások a támogatást, amely egy összegben kerül folyósításra, és kizárólag a minimálbér és a garantált bérminimum emelés bér- és járulékköltségeinek fedezetére használható fel. A támogatás felhasználásáról augusztus végéig a munkáltatóknak el kell számolniuk a munkaügyi központ felé.
A TEÁOR-szám szerint kedvezményezett ágazatok a következők:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Élelmiszergyártás
- Textilgyártás
- Ruházati termékgyártás
- Bőr-, bőrtermék-, lábbeli-gyártás
- Fafeldolgozás
- Bútorgyártás
- Épületek építése
- Speciális szaképítés
- Kiskereskedelem
- Szálláshely-szolgáltatás
- Vendéglátás
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







