Hatalmas növekedésről számolt be a Microsoft: 2009. negyedik negyedévében -az előző évhez viszonyítva- a társaság bevételei több mint 14%-kal növekedtek. Ezzel az elemzői várakozásokat is felül tudta teljesíteni a cég, és soha nem látott szintre emelkedtek bevételei.
A bevételek növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy a számítógép értékesítések javuló tendenciát mutattak az év utolsó hónapjaiban, valamint az szoftvergyártó piacra dobta legújabb operációs rendszerét: a Microsoft december végéig összesen 60 millió Windows 7 licenszet értékesített.
Így kijelenthető, hogy a Windows 7 a Microsoft legjobban fogyó operációs rendszere lett, így jelentősen ellensúlyozza a kiábrándító eredményeket produkáló Vista eredményeit.
Az sem elhanyagolható, hogy a Microsoft internetes keresője, a Bing 10.7%-ra növelte piaci részesedését decemberben.
Az Xbox felemásan pörgött
A tavalyi év utolsó negyedévében a Microsoft szórakoztatóipari divíziójának bevétele 2,9 milliárd dollár volt, ami tizenegy százalékos visszaesést jelent az előző évhez viszonyítva. A kisebb bevétel ellenére azonban az eredmény ebben a szegmensben is növekedést mutat: 375 millió dolláros profittal zárta a részleg a negyedévet, ami közel háromszorosa az egy évvel korábbinak.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Három hónap alatt 5,2 millió Xbox 360 játékgépet értékesítettek, 13 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az viszont érdekes, hogy -a recesszió ellenére- többet adtak el a drágább Elite és Special Edition modellekből.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








