Racionalizálj! 10-15 százalékot is spórolhatsz!

Pénzcentrum
2009. április 6. 13:30

A megváltozott világgazdasági környezet a legtöbb vállalatot stratégiai céljainak átgondolására sarkallja. Ennek során az eddig fő stratégiai törekvésnek számító profit-és bevételnövelést olyan új célok váltják fel, amelyek elsősorban a működés fenntartására irányulnak. A válság minden piaci szereplőtől gyors, a probléma valódi megoldására irányuló intézkedéseket követel meg, méghozzá megfelelő eszközökkel. A vállalatoknak költségeik csökkentéséhez 4 területen érdemes felülvizsgálni és racionalizálni működésüket. Különösen fontos a gyors cselekvés a közepes méretű vállalatoknál, amelyek jelenleg tömegesen várnak finanszírozási hitelük felülvizsgálatára.


Bodor Kornél, a Deloitte Feltörekvő Középvállalatok Csoportjának vezetője elmondta: Fontos, hogy a kiadások optimalizálásával és a pénzgazdálkodás javításával a cégek megtalálják a működési költségek csökkentésének, a likviditás javításának, illetve az esetleges növekedési lehetőségek racionális kihasználásának leghatékonyabb formáját.

Hangsúlyozottan igaz ez az úgynevezett feltörekvő középvállalatok (FKV) esetében, amelyek még nem érték el a nagyvállalati kategóriát, 2-13 milliárd forintos árbevételűek, komoly helyi kompetenciájuk és piacuk viszont a válság kirobbanása előtt stabil alapot jelentett számukra a további növekedéshez. Az FKV-k közül nagyon sokan jelenleg éppen a finanszírozó hiteleik felülvizsgálata előtt állnak. 


Gruhala Péter, a Deloitte Vezetési tanácsadás üzletágának igazgatója elmondta: A hitelek megújításáról határozó bankok ugyanis a rizikófaktorok felmérése során gyakran éppen ezeknek a költségcsökkentő, illetve bevételnövelő intézkedéseknek - vagy az arra vonatkozó konkrét terveknek - a meglétéhez kötik a pozitív döntésüket. A Deloitte tapasztalata szerint a legtöbb vállalat működésében, a gyártást, vagy szolgáltatást támogató folyamatokban tetten érhetők olyan átfedések, redundanciák, nem elég hatékonyan működő elemek, amelyek "letisztázásával", vagyis racionalizálásával 10-15 százalékos, vagy még ennél is nagyobb eredménynövelés is elérhető - kiadáscsökkentés, illetve árbevételmegtartás révén. Ehhez természetesen a működést támogató összes folyamat átvilágítására szükség van, aminek során egyenként kell megvizsgálni a folyamatok, folyamatelemek indokoltságát és felmérni a hozzájuk kapcsolódó költségeket. A folyamatok, folyamatelemek fix-változó költségeinek konvertálásával jobban követhető a válság kapcsán jelentkező szűkülés és/vagy expanzió.

A vállalatoknak költségeik csökkentéséhez 4 területen érdemes felülvizsgálni és racionalizálni működésüket: a folyamatok racionalizálása, a cash-flow menedzsment, a beszállítói kapcsolatok és hatékony projekt-portfolió gazdálkodás területén.

1. Folyamatok racionalizálása
A Deloitte szakértője közölte: Jelentős megtakarításokat érhetnek el a vállalkozások azzal, ha képesek összhangot teremteni az üzleti és támogató folyamatok, illetve a vállalat rövidtávú és stratégiai céljai között, vagyis az üzleti céloknak megfelelően alakítják át - egyszerűsítik, szüntetik meg, vagy szervezik ki - ezeket a folyamatokat.

2. Cash flow menedzsment - működő-tőke csökkentés
Gruhala Péter elmondta: A működés fenntartásának egyik alapvető feltétele a fizetőképesség biztosítása, a pénzeszközökkel való hatékony gazdálkodás és a cég rendelkezésére álló pénzforrások növelése - sokszor akár a profit rovására is. Ehhez elengedhetetlen a felszabadítható források azonosítása és számszerűsítése. A jobb finanszírozásnak köszönhetően például magasabb profit, és a termelés volumenének 10-15 százalékos növekedés is elérhető egy termelő cégnél.

A Deloitte szakértője kiemelte: A vállalat pénzügyi helyzetétől és a termékei iránti kereslet változásától függetlenül, a működő tőke javítása egyértelműen források felszabadulását eredményezi. Ennek jegyében célszerű átgondolnia a vállalkozásnak a kintlévőség-begyűjtési gyakorlatát, a szállító- és vevőkezelését, valamint a raktárkészlet- gazdálkodásának folyamatszintű felülvizsgálatát és optimalizálását. E vizsgálat eredményeképpen lerövidíthető a vevői számlák feldolgozásának ideje, míg a szállítói követelések teljesítési határideje kitolódik. Kiszűrhetővé válnak az előnytelen megállapodások és folyamatok, amelyeknél például az eltérő szerződéses határidők miatt a vállalatnak olyan tételeket kell kifizetnie szállítóinak, amelyek ellentételezésére jó esetben csak 15, de inkább 30 nappal később számíthat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fontos lépés lehet továbbá az árfolyamkockázatok minimalizálása szempontjából a szerződések pénznemének megválasztása, megváltoztatása. Egy jól átgondolt, és főleg jól időzített döntés révén a cégek csökkenthetik a jelentős árfolyamváltozásokból származó negatív hatásokat, akár 25-30 százalékos profit-megtakarítást is elérhetnek a társaságok - tette hozzá Gruhala.

3. Beszállítói kapcsolatok optimalizálása
Gruhala Péter elmondta: A vásárlási és szállítói adatok alapos elemzésével számos megtakarítási lehetőség nyílik meg a vállalkozások számára. Ilyen lehetőség a vásárlási struktúra optimalizálása, a beszállítói bázis racionalizálása, illetve a beszállítói szerződések átalakítása - a vállalkozás számára kedvezőbb feltételek mentén. A tárolási költségek csökkentéséhez járul például az, ha a beszállítók kisebb tételben, vagy éppen gyakrabban szállítanak, vagy a szállítást korábban magára vállaló fél a feladat átadására, vagy legalább a költségek megosztására törekszik. A nagyobb verseny révén további árcsökkenést tud realizálni továbbá az a vállalat, amely az elektronikus beszerzés bevezetése mellett dönt, vagy csatlakozik egy meglévő elektronikus piactérhez.

4. Hatékony projekt-portfólió gazdálkodás
Nehézséget okozhat a vállalkozások számára a párhuzamosan és/vagy szoros összefüggésben futó projektek nyomon követése és ezen összetett rendszerek áttekintése, valamint a hatékony forrás-allokáció. A hatékony projektportfólió-kezelés elősegíti a ráfordítások üzleti célokkal történő összehangolását, az emberi és anyagi erőforrások hatékony allokálását, illetve a nem hatékonyan futó, nem stratégiai projektek felszámolását - emelte ki a Deloitte szakértője.

Gruhala Péter hozzátette: A gazdasági visszaesés egyes vállalatok számára lehetőséget is jelenthet a további terjeszkedésre, újabb piacok megszerzésére, esetleg tevékenységük diverzifikálására. Ehhez mindenekelőtt széleskörű, iparág-specifikus piacfelmérésre és a jogszabályi környezet, illetve a versenytársak helyzetének ismeretére van szükség - természetesen a potenciális ügyfelek és az üzlet érzékeny pontjainak felkutatásával egy időben.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58