Vállalkozók és szakértők közösen gondolkodtak a jövő lehetőségeiről a Budapest Bank szervezésében lezajlott találkozón
Nagy sikerű vállalati találkozón vehettek részt december 18-án a Budapest Bank (GE Money Bank) ügyfelei és meghívott vendégei Budapesten, a Millenáris Teátrumban. A bank által szervezett eseményen elsősorban a kis- és középvállalati szektorban működő vállalkozások vezetői, munkatársai kaptak részletes tájékoztatást a gazdasági kilátásokról és a vállalatok mindennapjait érintő pénzügyi megoldásokról.
Egy bank akkor szolgálja leginkább ügyfeleit, ha nem csak szolgáltató, hanem együttműködő partner, aki tanácsaival, tudásával is segíti ügyfeleit céljaik elérésében. A Budapest Bank, mint a kis- és középvállalati szektor egyik legfontosabb finanszírozási szereplője, feladatának tekinti, hogy rendszeresen megossza a rendelkezésére álló és az eredményes piaci munkát segítő információit ügyfeleivel. Ezért a bank évek óta tart előadássorozatot vállalati ügyfelei számára szerte az országban, ahol a vállalkozók hallhatnak az őket leginkább foglalkoztató aktuális témákról, a legújabb fejlesztési lehetőségekről, pályázati tudnivalókról, finanszírozási megoldásokról. 2007 novemberében és decemberében tizenkét nagyvárosban szervezett előadásokat a Budapest Bank a kkv-k részére.
A rendezvénysorozat utolsó állomásán, Budapesten a találkozó közel hétszáz résztvevője előadásokat hallgatott meg a makrogazdaságról, a kis- és középvállalatok lehetőségeiről, valamint a vállalati flottakezelésről.
Csürke József, a Budapest Bank vállalati árazási és hitelezési vezetője előadásában arra hívta fel a vállalatvezetők figyelmét, hogy az Európai Unió pályázati programjai és a lassan meginduló gazdasági növekedés új lehetőségeket teremthetnek a kkv-szektor szereplőinek. A bankok közötti verseny és a fogyasztóvédelem erősödésével bővülő szolgáltatási palettára, csökkenő árakra és az egyedi igények fokozottabb figyelembe vételére számíthatnak az ügyfelek. Arra a kérdésre válaszolva, miként teremthetők meg a szektor biztonságos növekedésének feltételei, Csürke József rámutatott, ehhez őszinte párbeszéd és partneri viszony szükséges. A Budapest Bank 15 évet meghaladó kkv-tapasztalata, széles és megbízható ügyfélköre, valamint diverzifikált portfóliója felelősségteljes hitelezéssel, naprakész tudással és az ügyfelek visszajelzései alapján kialakított termékekkel, javuló színvonalú szolgáltatásokkal párosul. "A kis- és középvállalatok bankjaként továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a kkv-kör lehetőségeinek kutatására és az eredmények gyakorlatba ültetésére, valamint a felhasználóbarát elektronikus rendszerek kiépítésére" - zárta előadását Csürke József.
"A makrogazdasági környezet bizonytalanságokat rejt, amelyek alapvetően befolyásolhatják a kkv-szektor lehetőségeit is" - hangsúlyozta a bank által felkért Magi István közgazdász, az iparági és piaci előrejelzések készítésével foglalkozó 7Sigma Kft. vezetője. "A 2006-ban elindult kiigazítás eredményei idén már látszanak, de kérdés, hogy a következő esztendőkben lesz-e a jelenleginél nagyobb gazdasági növekedés, miként alakul az államháztartási hiány és az infláció. 2008-ban valószínűleg a mainál némileg nagyobb növekedésre számíthatunk, de nem kizárható, hogy az elkövetkező éveket a mérsékelt, évi négy százalék alatti GDP-bővülés jellemzi majd. A kedvező makrogazdasági helyzet lényegi feltétele az államháztartási hiány és az infláció további, a konvergenciaprogram szerinti mérséklődése. Mindkettő terén számos bizonytalansági tényezővel szembesülnek a szakértők és a forint árfolyamának gyengülésére is számítani kell, ha elmaradnak a további egyensúlyjavító intézkedések."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A gyakorlati megoldások jó példáját mutatta be Malkócs Tamás, a Budapest Flotta értékesítési vezetője. A munkához elengedhetetlen gépjárművek megvásárlása, fenntartása jelentős költségeket és erőforrásokat emészthet fel a vállalkozások életében. A Budapest Flotta olyan szolgáltatáscsomaggal áll ügyfelei rendelkezésére, amelyben együtt találhatók meg az optimális műszaki és pénzügyi megoldások.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


