2019. november 17. vasárnap Hortenzia, Gergő

Felfordulhat a magyar autópiac: mutatjuk, mi lesz az ősz slágere

  • NapiCsárt
  • 2019. szeptember 5. csütörtök 05:55

Nincs nagy meglepetés a legfrissebb autóeladási statisztikákban: a magyarok kedvence továbbra is a Suzuki Vitara, amely a kategóriája mellett az egész piacot is uralja. Csak idén majdnem 10 ezer új állt forgalomba, ez csaknem a fele a Suzuki teljes magyarországi eladásainak. Komoly változást az év vége hozhat, amikor már bejönnek a képbe az állami kedvezménnyel vásárolható hétszemélyes autók is.

Minden eddiginél nagyobbat robbantott a hazai autópiac augusztusban: legalábbis az elmúlt két évben egyetlen hónapban sem állt ennyi új autó forgalomba, mint 2019. nyolcadik hónapjában a Datahouse adatai szerint, amelyeket a Pénzcentrumnak küldtek meg. A múlt hónapban ugyanis 18271 darab új autót helyeztek forgalomba, ami 75,7 százalékkal több, mint két évvel ezelőtt, tavalyhoz képest pedig 24,3 százaléknyi a bővülés.

Ebben az évben tuti megdől az éves rekord is, hiszen már augusztusban 123 288 újonnan forgalomba helyezett autónál tartunk. A tavalyi csúcs összesen 159 324 új kocsi volt, és há még van bő 4 hónap 2019-ből. Ha az év eddigi 8 havának átlagával (15411 autó/hó) számolunk, akkor bővel 180 ezer fölé is mehetünk az év végére - és akkor még nem számoltuk bele a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását sem például, ami tovább élénkíheti az amúgy is nagyon pörgő piacot.

Nincs sok változás az élen

Abban nincs meglepetés, hogy nyolc hónap alatt Suzukiból állt forgalomba a legtöbb, 20 083 darab - a japán márka 46,3 szátalékkal tudta növelni eladásait a tavalyi év hasonló időszakához képest, ha pedig a 2017-es számokat nézzük, akkor több mint duplaannyi kocsijuk állt forgalomba. A második helyen a Ford áll, amiből 14 511-et regisztráltak idén (14,57%-os a bővülés). Harmadik helyre az Opel futott be (8937 regisztrált autó), de ott lohol a nyakában a VW is 8807 regisztrált kocsival.

Autót vennél? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Ha pedig külön nézzük az egyes autókat, akkor szintén megfigyelhető a "mi autónk" egyeduralma: a legtöbbet eladott modell Magyarországon a Suzuki Vitara, amiből az első nyolc hónapban 9259 állt forgalomba. Második a Suzuki SX! S-Cross, amelyből 7628 darabot regisztrált a statisztikákkal foglalkozó cég. A harmadik helyre a Skoda Octavia ért oda 4893 regisztrált járművel.

Itt a kategóriánkénti toplista

Továbbra is a SUV-ok a magyarok kedvencei: az első nyolc hónapban 32,61 százalékos piaci részesedést tudnak magukénak. A kategóriát mondhatni a Vitara viszi a hátán a maga 9259 eladott modelljével, ami több, mint az utána következő 4 modellé együttvéve.

A második legnépszerűbb terepjáró a Dacia Duster. A két modell a Pénzcentrumnál is járt teszten: ITT és ITT elolvashatod, hogy miért is ennyire népszerűek. A legtöbb újonnan forgalomba állított SUV listája így néz ki:

  • SUZUKI VITARA - 9259 db.
  • DACIA DUSTER - 2875 db.
  • FORD KUGA - 1870 db.
  • NISSAN QASHQAI - 1396 db.
  • TOYOTA C-HR - 1219 db.

A második legnépszerűbb kategória az alsó-közép, amely a hazai újautópiac negyedét fedte le az első 8 hónapban. Itt is a Suzuki viszi a prímet: az SX! S-Cross 7628 új regisztrált kocsiját meg sem tudja közelíteni a Skoda Octavia (4893 db.) és a harmadik KIA Ceed is eléggé lemaradt a maga 1952 darabjával. Utóbbi a Pénzcentrumnál is járt teszten, egészen újszerű élményekkel gazdagodtunk! Az alsó- középkategória toplistája:

  • SUZUKI SX4 S-CROSS - 7628 db.
  • SKODA OCTAVIA - 4893 db.
  • KIA CEED - 1952 db.
  • OPEL ASTRA K - 1910 db.
  • FORD FOCUS - 1907 db.

A harmadik legjelentősebb csoport a kisautóké, amelyek egy 12,7 százalékos szeletet harapnak ki a hazai tortából. Nagy volt a verseny az első helyért, végül az Opel Corsa átvette a Renault Cliótól a vezetést. Ebben a kategóriában csak a harmadik helyre tudott befutni a Suzuki a Swifttel, de azért abból is elkelt 1872 darab új. A TOP 5 pedig így alakult:

  • OPEL CORSA - 2215 db.
  • RENAULT CLIO - 2136 db.
  • SUZUKI SWIFT - 1872 db.
  • DACIA SANDERO - 1490 db.
  • TOYOTA YARIS - 1172 db.

Nincs nagy meglepetés a felső-középkategóriában sem: VW Passatból állt a legtöbb forgalomba, 1164 darab, majd pedig a Skoda Superb következik 852 regisztrált kocsival, harmadik pedig a Ford Mondeo 732 regisztrált autóval. A toplista így néz ki:

  • VOLKSWAGEN PASSAT - 1164 db.
  • SKODA SUPERB - 852 db.
  • FORD MONDEO - 732 db.
  • OPEL INSIGNIA - 515 db.
  • MAZDA 6 - 339 db.

Az év második felében hatalmas robbanás várható az MPV-kategóriában: többségében ebbe tartoznak azok a 7 személyes autók, amelyekre érvényesíteni lehet a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását. Ugyan a Dacia Lodgy egy hajszállal lemaradt az első helyről, de ez az év végére gyökeresen megváltozhat, hiszen ez az egyik olyan típus, amelyet a 2,5 millió forintos állami támogatásnak hála akár féláron is meg lehet venni.

Megsokszorozhatja még eladásait a Fiat Dobló is, amely szintén a legolcsóbb kategóriába tartozik, aki élhet a családvédelmi program kínálta lehetőséggel, az ennek a kocsinak az árát is megfelezheti - így biztos, hogy 100-nál többet fognak eladni belőle. Az MPV-k toplistája egyelőre, augusztus végével így nézett ki, év végén majd összevetjük az akkori adatokkal:

  • KIA VENGA - 552 db.
  • DACIA LODGY - 549 db.
  • DACIA DOKKER - 498 db.
  • VOLKSWAGEN GOLF SPORTSVAN - 403 db.
  • FORD C-MAX - 386 db.

A drágább autókategóriáknak továbbra sem jut nagy piaci szelet Magyarországon, így ezeket a statisztikákat következő cikkünkben vesézzük ki. Akkor kiderül, hogy milyen járgányokat hajtanak a leggazdagabb magyarok, és melyik sportverdára esküszik a módosabb réteg.

Megindult a lízingroham

Július elsejével túlzás nélkül kimondható, hogy új korszak indult a hazai autópiacon, hiszen élesedtek a családvédelmi akcióterv intézkedései, köztük a nagycsaládosok hétszemélyes autókra vonatkozó kedvezménye is. A családok új vagy korábban bemutatóautóként használt, legfeljebb 1 éves és maximum 2000 kilométert futott legalább hétüléses személyautó vásárlására a vételár felét, de maximum 2,5 millió forint állami támogatást kaphatnak.

A kedvezmény szinte biztosan extrakeresletet fog generálni az amúgy is nagyon pörgő újautó-piacon, illetve a lízingcégek is nagyon nagy rohamra számítanak.

Magyarországon évente a háztartások mintegy 2 százaléka vásárol új gépjárművet. 175 ezer nagycsaládos háztartás él Magyarországon, akik jogosultak a támogatás igénybevételére. A Lízingszövetség arra számít, hogy a támogatás jelentős összege miatt a nagycsaládosok körében jelentősen megnő az autóvásárlási kedv, így könnyen elképzelhető, hogy a több, mint 3 évig elérhető támogatási program ideje alatt akár 10 százalékot meghaladó hányaduk dönt vásárlás mellett

- emelte ki Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

Ebben az esetben csaknem 18 ezer autóról beszélünk, amelynek akár 35-40 százaléka is lízingkonstrukció keretében kerülhet gazdájához. Mindez érzékelhető növekedést jelent a hazai gépjármű-kereskedelmi és -finanszírozási piac számára, és egyben jelentős mértékben hozzájárul a hazai gépjárműpark fiatalításához, a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez is.

Autót vennél, de szűkös a keret? A Pénzcentrum autóhitel-kalkulátorával megtalálhatod a legjobb finanszírozást!

A hazai autópark átlagéletkora 14 év - idézi fel a főtitkár. 14 évvel ezelőtt a legtöbb károsanyag kibocsátási norma a mai értékek tízszerese volt, így ezért is  kifejezetten üdvözlendő a  támogatási program.

Nulla forinttal belevághatsz

A lízingről tudni kell, hogy a szabályok szerint minimum a vételár 20 százalékával kell rendelkeznie annak, aki így akar autót venni. Tehát, ha például egy 5 milliós kocsit néztél ki ,akkor legalább 1 milliót le kell szurkolnod önerőként, hogy megkaphasd a kölcsönt.

Természetesen akkor sincs veszve semmi, ha valakinek nincs több millió forintja autóvásárlásra. A bankok kínálatában számtalan szabad felhasználású hitel áll rendelkezésre, amelyek kamata szintén nem magas. Nagy előny, hogy ebben az esetben már a vásárláskor a tulajdonunkká válik a gépjármű, és önerő sem szükséges. Emellett nincs kötelező casco sem, és a gépjármű életkora sem számít - lízingeknél a bankok ki szoktak kötni egy maximális életkort, amely felett már nem lehet finanszírozást igényelni a kocsira.

A legjobb személyi kölcsön felkutatásához érdemes a Pénzcentrum kalkulátorát használnod. Az 5 millió forintos hitelösszegre és 84 hónapos futamidőre leadott kalkuláció alapján látható a rangsoron, hogy a legjobb ajánlatot jelenleg a Takarék Bank nyújtja, itt a THM 7,84% a törlesztőrészlet havonta 75 656 forint. Érdemes lehet még megfontolni a CIB Bank ajánlatát: személyi kölcsöne 8,17%-os THM és 77 627 forintos törlesztőrészlet mellet vehető igénybe. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, futamidő, stb.) keresd fel a Pénzcentrum autóhitel-kalkulátorát.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS