0 °C Budapest
Lake Balaton view from Fonyod, Hungary.

Ilyen éjszakai vonatok járnak a Balaton körül: ez rengeteg utas dolgát könnyítheti meg hétvégén

2024. június 28. 12:29 2 perc

A Balatonnál a vasúti közlekedés éjszaka sem áll le. A napközbeni sűrű vonatközlekedést éjjel kiegészítő Bagolyvonatokkal együtt a nap 24 órájában lehetővé teszik az utazást a part mentén, Budapest és Balaton déli partja között naponta, míg az északi és nyugati parton a Bagolyvonatok többsége csak péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszakákon közlekedik - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság. Ezekkel a járatokkal szórakozás, italfogyasztás után is biztonságosan, kedvező áron és kényelmesen haza lehet jutni.

A balatoni Bagolyvonatoknak évtizedes múltja van, és ez idő alatt rengetegen vették igénybe az éjjeli járatot. Napjainkban ezekkel éjszakánként akár 5-7 ezren is utaznak rövidebb vagy akár hosszabb szakaszon. A sikerének, kedveltségének köszönhetően az elmúlt években a MÁV-START kiterjesztette a közlekedését az északi partra is, valamint a déli parton jelentős járatsűrítést hajtott végre. Elő- és utószezonban – az igényekhez igazodva – csak hétvégenként biztosítják az éjszakai eljutást a főváros és a magyar tenger között, a főszezonban viszont munkanapokon is igénybe vehetik az utasok - közölték.

A járatok a déli parton végig, az északi parton a főváros és Balatonfüred között modern FLIRT motorvonatból állnak, amelyek kamerázott és légkondicionált járművek, ezáltal szórakozás, alkoholfogyasztás esetén is biztonságosan, kényelmesen eljuthatnak utasaink a lakóhelyükhöz legközelebbi vasútállomásra.

A déli parton a Déli pályaudvar és Keszthely között a nyári időszakban minden nap kétóránként közlekednek a Bagolyvonatok, melyek a part mentén minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A hétvégi időszakban, azaz csütörtökről péntekre, péntekről szombatra és szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Bagolyvonatok sűrűbben, óránként közlekednek a part menti szakaszon, egyes vonatok esetén székesfehérvári átszállással. Ám a Balaton Sound és a Strand Fesztivál idején még ehhez képest is sűrített menetrend szerint közlekednek.

Északi és a nyugati parton hétvégenként (péntekről szombatra, szombatról vasárnapra virradó éjszaka) a part mentén átlagosan kétóránként közlekednek a Bagolyvonatok Keszthely–Tapolca, Tapolca–Balatonfüred, és a Balatonfüred–Székesfehérvár viszonylatokon. Budapest és Balatonfüred között egy pár közvetlen Bagolyvonat is közlekedik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Bagolyvonatokkal általános díjszabás szerint lehet utazni, ezért helyjegyre sincs szükség, így az igénybe vételükhöz elegendőek az ország- és vármegyebérletek, ezek napijegy változatai (Vármegye24, Magyarország24), továbbá a Balaton24 és a Balaton Sound TravelPass is felhasználhatók minden egyéb jegy megvásárlása nélkül - közölte a MÁV.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02