Ma még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot.
Lezárult a befuccsolt e-jegyrendszer 10 éve húzódó ügye: óriási veszteséget kell lenyelnie Budapestnek
Le kell nyelnie a fővárosnak a befuccsolt e-jegyrendszer miatt keletkezett veszteséget. A projekt még 2013-ban indult, de a megbízott német cég 5 év múlva sem tudta befejezni, így a finanszírozó felmondta a hitelszerződést. A főváros pert indított, a bíróság csak a követelések töredékét írélte meg a BKK-nak. Az ikonikus, sosem használt Deák téri kapukat most tudják csak elbontani, mert meg kellett várni a per végét.
Végleg elbukta Budapest a befuccsolt e-jegy-projektből származó 10 milliárd forintos veszteségét, a BKK csak az előleget és kamatait kapja vissza a német Scheidt&Bachmann (S&B) nevű cégtől a Népszava szerint. A projekt Demszky Gábor főpolgármestersége idején kezdődött, érdemben Tarlós István városvezetése alatt kezdett hozzá a BKK Vitézy Dávid vezetésével. Első körben az átadás határidejét 2013-ra tették, de már az elején megcsúsztak, a szállítói szerződést csak 2014-ben sikerült aláírni a tendergyőztessel.
Az akkor megcélzott 2018-as átadásra sem készült el a rendszer, a német cég csak a kapukat és a leolvasókat szállította le, egyes eszközök pedig sohasem jutottak el Budapestre, azóta is egy távol-keleti raktárban vannak. 2018-ban a finanszírozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) felmondta a hitelszerződést. A befuccsolt projekt ikonikus elemeit, a soha nem használt Deák téri kapukat most fogják elbontani, mert meg kellett várni a per végét. Az elektronikus jegyrendszer tervezésére, kiépítésére és üzemeltetésére eredeti áron 91 millió eurós (akkori árfolyamon 27 milliárd forint) megbízást kapó S&B a hét fázisból csak négyet teljesített, és a rendszer soha nem vált működőképessé. A BKK 2021 szeptemberében nemzetközi választottbírósági eljárást indított az S&B ellen, összesen 45,5 millió eurót, plusz kamatokat követeltek a német cégtől. Az S&B egy 24,4 millió eurós kárigénnyel állt elő, amit az állásidővel magyaráztak, de térítést kértek a leszállított és ki nem fizetett eszközökre is.
A mostani ítélet szerint elfogadták a BKK jogi érvelését, amely szerint az EBRD a szállító lejárt bankgaranciái miatt mondta fel a hitelszerződést, így a jelentősen elhúzódó, többször módosított beruházás finanszírozhatatlanná vált. Az S&B-nek ezért vissza kell fizetnie az előlegbe kapott 3,8 millió eurót és kamatait, összesen 5,95 millió eurót, vagyis 2,3 milliárd forintot. Azonban a BKK további milliárdos követeléseit nem tartották jogosnak: a bíróság szerint a megbízót terheli a felelősség amiatt, hogy a német cég nem rendelkezett a projekt megvalósításhoz szükséges szakmai képességekkel. A mulasztást az sem oldja fel, hogy az EBRD elvárásai és a közbeszerzési szabályok szerint a legolcsóbb ajánlatot tevő pályázót kellett győztesként kihirdetni. A főváros tudomásul veszi a héten kihirdetett ítéletet, lenyelik a veszteséget, és forrást keresnek egy ténylegesen megvalósítható, működő e-jegy-rendszerhez.
Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







